Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Kultúra
2011-12-06 07:00:00

Matrózokat mentett és megjavította a törött árbocrudat

Adót csökkentett a Mikulás

A Mikulás számunka nagy puttonyos, vörös ruhás öregember, aki névnapján, december 6-án ajándékokkal lepi meg a gyermekeket. A Szent Miklósról berögzült képben sok igazság van, ám vannak még újdonságok a süvege alatt.

Hogy létezett-e a Mikulás, felnőttként senki nem kérdőjelezi meg, annak ellenére, hogy Szent Miklós életéről és cselekedeteiről alig maradt fenn megbízható forrás vagy dokumentum. A Kis-Ázsiában már életében is szentként tisztelt püspökről azonban rengeteg történet és legenda keringett. Valószínűleg ezeket a szájhagyomány útján terjedő történeteket gyűjtötte össze és rendezte krétai András, majd János, konstantinápolyi szerzetes 700 táján. Miklós előkelő család gyermekeként látta meg a napvilágot Krisztus után kétszáz évvel Anatóliában, Patara városában. Nagybátyja, akit szintén Miklósnak hívtak, Myra városának volt püspöke, így a hit és a papi hivatás nem volt idegen a fiatalon árvaságra jutott fiútól. Vagyonát egy járvány után szülővárosa polgárai között szétosztotta, ő maga pedig beköltözött a város kolostorába. Tizenkilenc évesen nagybátyja szentelte pappá, majd később őt választották Myra püspökévé.

Már ekkor számos legenda övezte cselekedeteit. Kis-Ázsiában mindenki ismerte és szerette a humanitárius cselekedeteiről híres püspököt. A keresztényüldözések során a római katonák őt is elfogták, börtönbe vetették és megkínozták, ám olyan felháborodás tört ki a városban, hogy végül kénytelenek voltak elengedni. Miklós püspök nemcsak szociális érzékenységéről, hanem teológiai műveltségéről is híres volt. Krétai András szerint részt vett az első Niceai zsinaton, ahol a Szentháromság kérdését vitatták meg. Két párt feszült egymásnak.

Alexandriai Szent Sándor szerint Jézus egylényegű az Atyával, míg Arius, az ariánusok vezetője azon a véleményen volt, hogy csak hasonlatos hozzá. A hagyomány szerint Szent Miklós úgy feldühödött Arius képtelen állításán, hogy a vita hevében pofon vágta ellenfelét. A zsinat azonnal rendre intette és kiutasította a heves vérmérsékletű atyát, és maga Konstantin császár záratta börtönbe. Ám azon az éjszakán különös álmot látott a császár: Miklós jelent meg előtte, egyik oldalán Jézussal, a másikon Máriával. A szent szűz püspöki köpenyt viselt, amellyel védelmezően beborította Szent Miklóst.


Ajándékozási malőr

Miklós közkedveltségének egyik oka az volt, hogy szívén viselte a hétköznapi emberek sorsát. Legendáit olvasva óhatatlanul is Mátyás király jut eszünkbe. Miklós ugyanis gyakorta járta sötétedés után Myra városának utcáit, hogy a szürkület köpönyegébe burkolózva megtudhassa, milyen szükséget szenvednek a polgárok. Így jutott el egy este ama nevezetes ablak alá, ahol meghallotta, hogy a család úgy elszegényedett, hogy három eladósorba került lánynak nem futotta adományra. Krétai András szerint a lányok éppen azon vitatkoztak, hogy melyikük adja el magát rabszolgának, hogy a másik két nővér férjhez mehessen. Miklós megszánta őket, és egy zacskó pénzt dobott be az ablakon.

De hogyan kerül a csizma az asztalra, pontosabban a zokni a kandallórácsra? A hagyomány erre is megadja a választ. Miklós a következő évben is megajándékozta a lányokat, hogy a középső lány is férjhez tudjon menni. A harmadik évben viszont nagy hideg szakadt a városra, és az ablakokat bespalettázva találta a püspök. Ekkor felmászott a sziklaoldalba épült ház tetejére, és a nyitott tűzhely kéményén dobta be az aranyat. A legkisebb lány éppen ekkor tette harisnyáját a tűzhely elé száradni, és a pénz éppen beleesett. A lányok azon nyomban kiszaladtak az utcára, és egy piros ruhás öregember távolodó alakját vélték felfedezni. Először azt hitték, hogy a közeli, hó borította Taurus-hegyről látogatta meg őket a „Tél apó”, ám hamarosan kiderült, hogy szeretett püspökük volt a jótevő. Miklós ezután névnapja előestéjén rendszeresen megajándékozta a gyerekeket, így Myra lakói a „Noel Baba”, „Ajándékozó Atyácska” nevet adományozták neki.

A Miklós nevéhez fűződő legendákban igen sok helyütt megjelenik a társadalmi vagy szociális igazságszolgáltatás problémája. A püspök Myra város polgárainak adócsökkentést ért el a császárnál, többeket megmentett a rabszolgaság, az üldöztetés vagy az igazságtalan ítélet elől. Egy éhínség idején a császári magtáraknak szállító hajókat sarcolja meg, amelyek csodák csodájára végül teljes rakománnyal érkeztek a császári kikötőbe. Hazánkban kevesen tudják, hogy Miklóst a hajósok is védőszentjüknek tekintik. Jeruzsálemi zarándoklata során a hajókaravánt, amellyel utazott, hatalmas tengeri vihar lepte meg. A legenda szerint Miklós nemcsak a fuldokló matrózok életét mentette meg, hanem csodálatos módon a törött árbocrudat is megjavította.

 

Miklya Luzsányi Mónika

A nyitókép innen.
 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.