Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Kultúra
2011-11-09 20:15:00

Egykor szerzetesek bűne volt

A jóra való restség okozza a depressziót?

Egy olasz szerzők által jegyzett új könyvsorozat a hét főbűnt járja körül. A Mindennapi a kevélység után a jóra való restséggel folytatja a szemlét.

Miután a Laura Bazzicalupo által írt első kötet a kevélységet „a létezés szenvedélyeként” definiálta – elemezte a Mindennapi – Sergio Benvenuto könyve a jóra való restséget a közönyösség szenvedélyének nevezi. Közeli rokona a melankólia, a búskomorság. Cassianus egyházatyától származik a főbűnök lajstroma, ő még nyolcat tartott nyilván, melyek közt szerepelt a restség és a szomorúság. Szent Gergely pápa összevonta a kettőt. Eredetileg egyházi személyek bűne volt, a görög szó (akédia) nemtörődömséget jelent: ha a szerzetes közömbössé válik Isten dolgai iránt, elveszti az üdvösség örömét. A modern pszichológia az örömtelenséget és cselekvésképtelenséget depressziónak nevezi. Hogyan vált az egyiptomi kősivatagban élő magányos szerzetesre a déli órákban törő csüggedés ördöge gyógyszerrel karban tartható betegséggé? Ennek a történetét követi végig a könyv.

A középkor egyszerre tekinti bűnnek és betegségnek: a hippokratészi alapokon való orvoslás a fekete epe túlsúlyának tulajdonítja a búskomor állapotot. Ez a kettősség a 17. századig fenn marad. A reneszánsz kezdi a szomorúságot a lángész személyiségéhez kötni. Az irodalom legismertebb melankolikus alakja Hamlet. Kevesen tudják, hogy Shakespeare halhatatlan drámája valójában az Erzsébet-korban divatos búskomor hős sztereotípiájának paródiája. Vele kezdődik el az a hagyomány, ahol a tett szárnyát szegi a csüggedés, és maga a tudat tesz nyomorulttá.


Létmód bűn és bűntudat között

Freud, a modern lélektan atyja is foglalkozik a jelenséggel. Megállapítása szerint az el nem végzett gyászmunka vezet melankóliához. Az ókori görögöknél az ok és a bűn ugyanaz volt: valamit okozni annyi, mint hibásnak lenni a változásban. Freud szinte ehhez a gondolkodáshoz tér vissza, amikor azt állítja, valamiféle hiánytól szenvedünk, így leszünk depressziósak, de valójában saját nárcizmusunk tart ennek a hiánynak a fogságában.

Az egzisztencialista filozófia: Sartre, Heidegger számára a búskomor állapot egyfajta létmód, az irodalom pedig megrajzolja azt a hasadást, amely a bűnök és a bűntudat közt húzódik. Camus Közöny című regényének hőse semmi bűntudatot nem érez az elkövetett gyilkosság miatt, míg Kafka művében, A perben Josef K. nem ismeri a bűnt, amely miatt halálra ítélik. A 80-as évektől a depresszióval a neurológia tudománya kezd foglalkozni, egyértelműen szervi bajként tekintve a pszichiátriai kórképeket. Korábban elektrosokk-terápiával kezelték a búskomorságot, ma az antidepresszánsok világát éljük, 1988 és 1998 között megháromszorozódott ezen gyógyszerek fogyasztása.


A boldogság kényszere

A fejlett világ 1945 óta békés időszakot él, ezzel egyidejűleg azonban nőni kezdett az alkohol- és drogfogyasztás, illetve a depresszió. A modern civilizáció azt parancsolja: élvezkedj! Szépnek, sikeresnek, fiatalnak, gazdagnak, híresnek és főleg boldognak kell lennünk – és ettől az elvárástól egyre jobban szenvedünk.

Egyre inkább olyan világot építünk, amelyben az számít, amit érzékelünk, és egyre kisebb szerepe van a valóságnak. Hilary Putman amerikai filozófus találta ki az „agyak a tartályban” képét: csak test nélküli agyak vagyunk, melyeket egy őrült tudós elektromos árammal stimulál. A kép mindenkinek ismerős a Mátrix című filmből, ahol csak néhányan hajlandók felismerni a valóságot: a Föld kopár és kietlen, az ember pedig a gépek rabja. Így tér vissza Platón régi barlang-allegóriája: csak kevés kiválasztott érti meg, hogy társaik a barlang falára vetülő árnyakat fogják fel valóságnak.

Mi a közös a különböző korokban fellépő rossz közérzetekben? – teszi fel végül a kérdést az író. Létezik egyáltalán közös nevező, vagy minden kor létrehozza a maga melankóliáját, melyeket csak a név köt össze? A szerző szerint ezek a lelkiállapotok úgy hasonlítanak egymásra, mint a családtagok: azaz bizonyos vonásaik ezzel, mások azzal rokonok. Ha van egy közös elem, az az éppen aktuális „nagy terv” elleni lázadásban fogalmazódik meg. Jelenünkben az egyre ragyogóbb, virtuális, szórakoztató világ után egyre többen vágynak a valóság sivatagára – hasonlóan az ókori szerzetesekhez, akik a valóságot keresték, mely számukra maga a lét, az Isten volt.


Kiss Judit Ágnes

I. Pieter Bruegel képe innen.

 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.