A forradalom definíciója

Az évtizedeket átívelő fogalomháború már az 1956. október 23-át követő napokban elkezdődött. A bizonytalanságot tükrözte a Népszava október 26-ai száma, amelyben egyszerre több elnevezés és értelmezés is szerepelt. „Kisszámú ellenforradalmárról” beszélt az újdonsült kormányfő, Nagy Imre. A kommunista párt – akkori nevén Magyar Dolgozók Pártja (MDP) – élére került Kádár János pedig „fegyveres támadást” emlegetett. Nagy Imre egyébként két nap múlva fogadta el, az akkor már szinte mindenki által használt „forradalom” minősítést, és onnantól haláláig kitartott mellette – tárta fel a definíciók vetélkedését Murányi Gábor történész-újságíró a HVG tavaly január 24-i számában. Kádár János és újjászervezett pártja, az MSZMP gyorsan rátalált a számára egyetlen elfogadható értelmezésre. 1957-1958-ban nem kevesebb, mint harminc kiadvány sulykolta, többnyire már a címében is, az „ellenforradalom” minősítést – olvasható Ripp Zoltán történész 2002-ben megjelent 1956 emlékezete és az MSZMP című tanulmányában.

A hivatalos definíció mellett idővel újabb kifejezések születtek, így az eufemisztikus „forró napok” és az „események” mellett már 1956 legvégén ismert volt az „októberi sajnálatos események” fordulat. Az „OSE”-ként rövidített ironikus meghatározás az 1970-es évek közepétől jött újra divatba – állítja Eltékozolt forradalom? című 2006-os tanulmánykötetében Kende Péter politológus.

A „totális elhallgatás” időszakában Kádár János 1972-ben, 60. születésnapja alkalmából adott interjújában megengedte magának a „nemzeti tragédia” kifejezést. A 25. és a 30. évforduló első nyilvánosságát Murányi szerint már ismét a kádári ideológiai kérlelhetetlenséget megtestesítő KB-titkár, Berecz János Ellenforradalom tollal és fegyverrel című kötete uralta. Az ellenzéki szamizdatok szinte kizárólag ennek ellentétpárját, a „forradalom” szót használták 1956 kapcsán, noha ismert volt, hogy a nyugati történeti irodalom és a magyar emigráció definíciókészlete ennél változatosabb. Említett esszéjében Kende kiemeli, hogy a német-amerikai Hannah Arendt és a francia Raymond Aron politikai filozófusok már 1956-ban „antitotalitárius forradalomnak”, Bill Lomax angol történész viszont „Európa egyetlen igazi szocialista forradalmának” nevezte ötvenhatot. Több nyugati kollégája ugyanakkor irányultságától függetlenül, inkább a „felkelés” kifejezést, vagy annak jelzővel kiegészített változatait részesítette előnyben. Az évtizedeken át Bernben élő, 1999-ben elhunyt Gosztonyi Péter történész pedig magyar és német nyelvű publikációinak már címeiben is szinonimaként váltogatta a „forradalom”, a „népfelkelés” és a „magyar október” kifejezéseket.

A jelenkori történészek között sincsen konszenzus. Az „antisztálinista nemzeti forradalom és szabadságharc” meghatározás mellett tette le a voksát például Rainer M. János, az 1956-os Intézet főigazgatója. A „népfelkelés” kifejezést használta viszont sokáig Ormos Mária történész. A lexikonokban és a legtöbb szakirodalomban leginkább a neutrális az „1956-os forradalom- és szabadságharc” olvasható.

(A nyitóképet Almásy László készítette)

mindennapi.hu
 

• Cimkék:
1956 forradalom ellenforradalom

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére