A bohóc maszkváltozásai

A bolondnak mindent szabad

Április elseje a bolondok napja az európai, keresztény kultúrkörben. Eredete valószínűleg kereszténység előtti, a római vagy a kelta újévre és tavaszünnepre vezethető vissza. Bolondok napján mindenki bolondozhat, megtréfálhat másokat, és bárki eshet tréfa áldozatául. A tréfaűzés azonban hivatás is, amióta világ a világ.

A középkori udvari bolond és a modern bohóc mulatságos, esetleg ijesztő megjelenését, a kifestett vagy maszk mögé rejtett arcot, a tarka ruhát és régebben a testi fogyatékosságot szintén az ókori római színjátszás kedvelt mellékszereplőjétől örökölte. A figura Harlekin – olaszosan Arlecchino – alakjában élt tovább a középkori vásári csúfolók, pantomimesek, vándormuzsikusok és más mulatságosok között. A bohóc és az udvari bolond valószínűleg a színjátszás, a szórakoztatás legősibb archetípusainak egyike, a show business állandó szereplője.

Királyok bolondja, bolondok királya

Az a középkori vándorszínész, mulattató, aki rangosabb főúrnál vagy a királyi udvarban nyert kincstári, nyugbéres állást, minden valószínűség szerint kevésbé otromba tréfákat kellett kiálljon, mint vásári társa, és többet is engedhetett meg magának. A középkori udvari bolondok nem is voltak annyira bolondok, hivatásuk inkább a mai humoristákéhoz volt hasonló, a világ dolgait kicsavarva látó és láttató gondolkodást igényelt. Az uralkodó nemegyszer bolondjával üzent kegyvesztett talpnyalójának, aki vagy értette a célzást, vagy nem. A bolond kimondhatta azt is, amit az etikett még a királynak sem engedett.

Korabeli udvari bolond-ábrázolás

A hatalommal szembeni tiszteletlenség privilégiumával bíró udvari bolondokról kialakult kép azonban valószínűleg a romantikus utókor terméke. Feltehetőleg nem egy hivatásos csúfolódó járt pórul, ha rossz személyt tréfált meg, és a király bolondja is inkább az uralkodó céljának eszköze volt, amikor az másokon kívánt mulatni, mintsem szent és sérthetetlen, ura haragjától is biztonságban lévő személy. Feladata több volt a koronás fő szórakoztatásánál, fontos szerep hárult rá az udvari intrikák kivitelezésében, a királyi ágyasok felhajtásában, sőt, az ügyes bolond befolyásával is üzérkedhetett.

Néhány nevesebb udvari bolond neve máig fennmaradt, ilyenek a francia I. Ferenc Triboulet és Busquet nevű mulattatója vagy Bölcs Frigyes szász választófejedelem Claus néven emlegetett bolondja. Angliában pedig Will Sommers – más alakban Somers – nevét jegyezték fel, aki VIII. Henriket szórakoztatta.

Cirkuszi bolond

A modern cirkuszi bohóc ismert maszkjával és öltözetével Angliában született az Európa-szerte ismert előzményekből. Eredetileg a színházi előadások, bikaheccek és más állatviadalok, lóversenyek szüneteiben szórakoztatta a nagyérdeműt, ha az épp nem perecet ment vásárolni. Ennek a korszaknak a maradványa a cirkuszi mellett az amerikai rodeók bohóca is.

Félix Nadar Pierrot-fotója az 1850-es évekből

A modern bohócnak két arca van: a „fehér” bohóc, Pierrot a tragikus alak, bizonyos értelemben áldozat, aki magára vállalja fájdalmunkat, ellentéte a „színes” Auguste, a tréfacsináló, mulatságos alak. Modern bohócok a némafilmek, burleszkek sztárjai is. Buster Keaton fapofája és megannyi akrobatikusan kivitelezett balesete vagy Chaplin csavargójának öltözete és állandó pórul járása egyértelműen utal a gyökerekre.

Bogaras tudósok és geekek

Modern bolondfigura a flúgosnak vagy kockának fordítható angol geek, aki eredetileg a megalázható és önmagát is megalázó cirkuszi mutatványost, az ősbohócot jelentette az angolban, de a fogalomkör a strébertől az őrült tudósig terjedhet, mivel az iskolai csodabogárra, a valamilyen tantárgyhoz vagy intellektuális tevékenységhez – kiemelten a reáltárgyakhoz és a számítástechnikához – különös vonzalmat érző, abban nagyon tehetséges, egyéb téren ügyetlen, kevésbé szociális és állandóan csúfolt diákra is ragasztották.

Mindemellett a szó megegyezett az Amerikai Egyesült Államok hadseregében az elektromos mérnökökre és karbantartókra használt General Electrical Engineering Knowledge kifejezés közkeletű rövidítésével, és manapság a szünet nélkül blogoló, kommentező netfüggőt is értjük alatta.

A gonosz bohóc simulékony modorú
 

A geek állandó mellékszereplője olyan bűnügyi filmsorozatoknak, ahol a nyomozókat bogaras tudósok segítik a bűnüldözésben. Ebből a modern szerepből az elmúlt korok bolondfelfogása is könnyen visszafejthető és megérthető: a bolond olyan furcsa személy, akinek az esetlensége, furcsasága különleges képességekkel és tudással társul. A mai bohóc nemcsak nevetséges és szerencsétlen alak lehet, hanem gonosz és félelmetes is, gondoljunk a Batman-képregények és -filmek Jokerére vagy Stephen King 1986-os Az című regényére.

Ki a bolond?

Hogy a bolondnak mindent szabad, valószínűleg egyszerre vezethető vissza a „szent őrülteket” minden kultúrában övező tiszteletre és arra, hogy a bolond nemcsak másokat csúfol ki, hanem önmagát is, és ő is csúfolható. Még a modern stand up comedynek is állandó alapmotívuma, hogy a humorista saját szerencsétlenségét meséli el, figurázza ki. Legyen szó a saját párkapcsolataiból, zsidó identitásából és külleméből viccet csináló Woody Allenről vagy a Magyarországon kevésbé ismert Rodney Dangerfieldről, aki a legtöbb – az Amerikai Egyesült Államokban klasszikussá vált – monológját azzal vezette fel, hogy „engem senki sem tisztel”. Pedig a bolondot bizonyos tisztelet mindenképpen övezi: aki humoristák, parodisták viccein megsértődik, az magából csinál bolondot.

-tl-

• Cimkék:
bolond bohóc király pierrot harlekin Stephen King képregény geek Batman

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére