Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Kultúra
2011-06-22 07:00:00

Aronofsky szerint is itt a világvége

2012-re megépülhet Noé új bárkája

Darren Aronofsky Christian Bale-lel tárgyal – a Fekete hattyú rendezője következő filmjét az özönvízről forgatná. Nem egészen vallási okok miatt.

A maja öröknaptár nyomán konspirált világvége előtt, tehát 2012 december 21-ét megelőzően mutatná be új filmjét, a Noé bárkáját Darren Aronofsky. Az amerikai rendező 13 éves kora óta foglalkozik a témával, amikor egy ENSZ által megrendezett versenyen első helyezést nyert a világvégét megjósoló versével, amelyben bibliai idézetek is szerepeltek.

Mégsem valódi biblikus filmet készítene a direktor. Három éve a brit Guardian-nek úgy fogalmazott, az özönvíz témáját a partra szállt bűn oldaláról közelítené meg, hivatkozva Noé lerészegedésére: „És ivék a borból és megrészegedék, és meztelen vala sátra közepén”. (Mózes I. 9.20) Az idei sajtóhírek szerint a rendezőt már a világ pusztulása miatti aggodalma hajtja. – Nem gondolom, hogy a történet vallási részére kellene koncentrálni, az özönvíz egyébként sem csak a kereszténységben tűnik fel. Sokkal inkább az hajt, hogy nagyon úgy tűnik, itt a világ vége, igazán időszerű egy efféle film. Világméretű a környezetpusztítás, és Noé volt az első környezettudatos ember. Egyébként meg érdekes, hogy senki vitte még filmre. – mondta idén a Provincetown Nemzetközi Filmfesztiválon.


Magyarok is utaztak már a bárkán

Utóbbi kijelentése téves, ugyanis már 1909-ben készült Noé bárkája mozi, sőt a magyar származású Kertész Mihály 1928-ban annyira aggódott a világégések pusztítása miatt, hogy úgy vitte filmre a bibliai özönvíz történetét, hogy közben egy másik epikus szálon az első világháború borzalmait is megörökítette. De készült a témában Disney-rajzfilm (1959) és egy, a Genezist feldolgozó opus epizódjában is megelevenedik az özönvíz (A Biblia, rendezte és Noé szerepében: John Huston, 1966). Igaz, ezek nem kifejezetten látványos katasztrófafilmek, hanem a Szentíráshoz igazodni igyekvő alkotások voltak.

Ed Sullivan John Hustont kérdezi A Biblia forgatásán, 1966

Ami Aronofsky Biblia-független gondolatait illeti, a rendezőtől korábban sem állt távol a New Age szinkretizmusa, 2006-os A forrás című filmjében az örökélet titkát kutatta, bőséggel merítve az ezotéria tanaiból, megspékelve keresztény szimbolikával.


Passiószerűen véres lenne

A Noé bárkájából képregényváltozatot is tervező Aronofsky most Christian Bale filmsztárt győzködi, vállalja el új filmjének főszerepét. A 130 millió dolláros költségvetéssel tervezett Noé bárkájának forgatása Bale egyéb kötelezettségei (kiváltképp a Batman harmadik epizódjának munkálatai) miatt várhatóan télen kezdődik. A New Regency filmstúdió már felvállalta a produkciót, a büdzsé feléig biztosítva a rendezőt. Az amerikai sajtó szerint a film közel akkora érdeklődésre és polémiára tarthat számot, mint Mel Gibson A passió című alkotása, és ahhoz hasonlóan a tervezett véres jelenetek miatt a legmagasabb korhatár-besorolás mellett kerül bemutatásra.

Egyes amerikai bloggerek szerint Aronofsky veszélyes vizekre evezett a Noé bárkájával, bár kétségkívül a filmtörténet vallásos opusai rendre jó üzletnek bizonyultak, sokan belebuktak a Biblia mozgóképesítésébe, vagy azért mert túlságosan elrugaszkodtak a Szentírástól, vagy mert a nem keresztény nézők sértve érezték magukat a film láttán.

 

S.A.

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek A mozi
  • Az év legjobb mozifilmjei, kritikákkal
  • Milyen a jó mártír?
  • Jövő héten érkezik a Vaslady
  • Lista: ezeket játsszák a Filmszemlén
  • Elment a „barbár messiás”
  • Nőuralom az új Avatarban
  • Elveszett gyerekek faluja
  • Mi Jankovics Marcell rajzfilmjeinek titka?
  • Tarolni fognak a magyar filmek Franciaországban?
  • Készül a Szíven szúrt ország kettő

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.