Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Kultúra
2010-10-21 13:55:00

1956-os városi legendák

A forradalom időszaka a szóbeszédek, az urbanlegend virágkora volt, összeállításunkban három történetet és kutatásukat tekintjük át.

A Köztársaság téri alagútrendszer

„Tilinkó (a tér felé mutat): A pincéjükben, most derült ki, börtönt építettek. Annyi folyosója van, mint egy valódi rókalyuknak, de úgy képzeld el, hogy négy-öt emelet mélységben, lent a tér alatt… Valóságos labirintus. Bunkerek meg alagutak, öregem, dugig tömve olyan emberekkel, akiket ti évek óta halottnak hisztek.
Kacsa: Mese.
Meszena (élvezi a fokozást): Nem mese az, gyermek. Van ott egy sósavval teli kád, azt úgy hívják, hogy fürdő. Abba ültetik a szabadságharcosokat, ha nem vallanak… És van egy hatalmas húsdarálójuk, abban tűnnek el a foglyok, hogyha vége a dalnak… Onnan indul a csatorna, amelyik a Dunába torkollik, abban csordogál az emberpép.
Szigeti: Mi erre a bizonyíték, ha meg nem sértem, mester?
Meszena (találékony): A horgászok szerint a torkolatnál a legjobb a fogás.
Szigeti: Ez a tér icipicit messze van a Dunától…
Meszena: Megoldják.
Bakator: A szomszéd házak lakói panaszkodnak: nem tudnak aludni, még a másodikon is hallani a sikoltozást, az óbégatást.”
(Papp András-Térey János: Kazamaták)

Léteztek-e a kazamaták, létezett-e a pincebörtön, ahol a kommunisták a forradalmárokat és a velük szimpatizálókat megkínozták, és aminek alagútján át el tudtak menekülni a bosszú elől? Marinov Iván, Dezső András és Pál Attila 2006-os Legendavadászat című könyvükben Litván György, Tulipán Anna és Gosztonyi Péter történészek kutatásai alapján próbálták meg rekonstruálni a Köztársaság téren történteket (jobb alsó képünk itt készült 1956-ban). A pártszékház 1956. október 30-ai ostroma a délelőtti órákban kezdődött, az ÁVH-sok az épületből lőtték a felkelőket. Az egyenlőtlen küzdelmet végül a székház felmentésére küldött tankok döntötték el - a felkelők javára. Máig tisztázatlan, miért, és pontosan hogyan is történt, hogy a páncélosok végül az épületet vették tűz alá. Amikor az ÁVH-s védők maroknyi csoportját az épületből kivezették, odakint elszabadult a pokol. A források szerint csaknem tíz embert kivégeztek, és a tömeg holttesteket gyalázott meg. Az ostrom előtt a székházban százötven ember tartózkodott, harminc-negyven védő elő is került. A többiek - Gosztonyi Péter hadtörténész szerint - a környező házakból jutottak ki, vagy hátsó udvarról hátsó udvarra mászva érték el a Rákóczi utat, és onnan menekültek. A Köztársaság téren tartózkodó tömegben hamar felröppent a „hír”: az ávósok elbújtak, és a pártházból titkos alagút vezet a Köztársaság tér alatti bunkerból a pártházba.
„Akkoriban még eleven élt a közkeletű mese az emberek emlékezetében, hogyan bújtak elő a föld mélyéből a német katonák Kőbányán, illetve akkoriban kezdődött a metró építése, és e masszából keletkezhetett az az elképzelés, hogy az ÁVH-sok az előző napok során túszul ejtett foglyaikkal ott rejtőzködnek a tér alatt.” - írják a említett szerzők. Ugyanakkor Rainer M. János, az 1956-os Intézet főigazgatója szerint, a szóbeszédet a bunkerről, és az ott rabul ejtett felkelőkről már napokkal előbb tárgyalták a téren, sőt talán ez lehetett a csata elsődleges kiváltó oka. 

Megkezdődtek az ásatások, eleinte csak kéziszerszámokkal, később erőgépekkel keresték a földalatti rejtekhelyet, ám mindhiába. „A forradalom alatt felkerestek a titkos alagutak miatt. Sem a tervek, sem a tervező és a statikus nem tudtak semmi ilyesmiről, pedig más esetben - például Rákosi villájánál -, ha nem is mi terveztük a földalatti részt, de megkaptuk a Belügyminisztériumból a kijáratok helyét.” - idézi Gosztonyi Péter A Köztársaság téri ostrom és a kazamaták című 1994-es tanulmányában Papp László építészmérnököt. Azaz a tervezőknek sem volt tudomása a bunkerről. És a legmeggyőzőbb bizonyíték: az 1956 óta eltelt bő félszáz évben nem találtak sem kazamatát, sem alagutat a Köztársaság tér alatt.

A kesztölci köztársaság

„1956 októberének végén, miután értesültek a budapesti eseményekről, egy pilisi zsákfalu, Kesztölc lakói összeültek a kocsmában, és megalapították a kesztölci köztársaságot. A helyi notabilitásokból kormányt választottak, amely a kocsmában tartotta az üléseket. Néhány liter borért vettek maguknak egy tankot, kiállították a faluba vezető útra, beleültettek néhány katonaviselt férfit, így a köztársaságnak már hadserege is volt. Állítólag tervbe vették, hogy Magyarországból kiválva kérvényezik felvételüket az ENSZ-be, más változatok szerint Csehszlovákiához szerettek volna csatlakozni. Mivel a falu rejtve volt a hatóság figyelő szemei elől, november 4-e után sem történt változás. A karhatalmisták csak valamikor később, december környékén mentek le Kesztölcre, ahol brutális módon számoltak le a helyiekkel” - elevenítette fel a kesztölci köztársaság legendáját az Index még 2006-ban.
A pilisi köztársaság történetét aztán a városi legendákkal foglalkozó www.urbanlegends.hu vette górcső alá 2006. október 27-én. Ehhez Barsi Szabó Gergely az akkor frissen megjelent A kesztölci köztársaság - 1956 Tank - pálinka - nemzetőrök című könyvét lapozgatták. Barsi Szabó kutatásai szerint Kesztölcön október 26-án kezdődtek a forradalmi események - a kommunisták ellenállás nélkül adták át fegyvereiket. A nemzetőrséget délután kezdték szervezni a faluban, 28-án falugyűlés tartottak, megválasztották a nemzeti bizottságot és a forradalmi bizottságot, mely a későbbi nemzetőrség magja lett. A nemzeti bizottságnak nagy mennyiségű fegyvert sikerült szereznie. Október 30-án élelmiszert vittek a pesti forradalmároknak, visszafelé pedig újabb fegyvereket hoztak. A történetben valóban szerepelt egy tank: három katonaszökevény hagyta a falu közepén. Az orosz tankok november 17-én bukkantak fel a Kesztölc felé vezető úton, mire a helyiek elrejtették fegyverarzenáljukat. December közepén a falu még mindig fegyverben és sztrájkban állt, ekkor jelentek meg a karhatalmisták, és kezdetét vette a brutális megtorlás.
A kesztölci köztársaság legendája - Barsi Szabó kutatásai szerint - azonban csak a helyi párttitkár találmánya. „És a sok mihaszna tört-zúzott, lopott … délután aztán sor került a ‘köztársaság’ kikiáltására. (…) A „hadsereg” mindenkit kényszeríteni akart arra, hogy meghallgassa a nagy világcsodáját.” - állítja egy általa, a helyi lapban megrendelt cikkben. A hatalom által kreált legendával ellentétben mondhatni viszonylag nyugodt forradalom zajlott a településen. A köztársaság kikiáltásával kapcsolatos szóbeszédet valószínűleg a fegyveres erők terjesztették el az országban - olvasható az urbanlegends.hu-n. A hatvanas-hetvenes években aztán újra előjött a legenda, az évekig bujkáló „résztvevők” elfogása utáni vallomásokban. Ekkor ugyanis a történet sok szereplője már halott volt, így a hatóságok faggatózását könnyebb volt úgy leszerelni, ha az élők a már elhunytakra „kentek” mindent.

Az 1956-os totónyertes

A történet azt követően vált országszerte ismertté, hogy a különös esetből Szabó Illés újságíró 2002-ben Telitalálat címmel könyvet írt, majd egy évre rá filmet rendezett. A bevallottan fikciós elemeket tartalmazó mű szerint H. Béla targoncavezetőnek telitalálata lett a totón, balszerencséjére azonban az átadás időpontja 1956. október 23-ára esett. Mivel félt, hogy nyereményét elrabolják, a pénzt elásta egy játszótéren. A család fekete báránya, Pista azonban rábeszélte Bélát, hogy cseréljék be a pénzt aranyra és valutára. Elindultak az uzsoráshoz, de Pista váratlanul meghalt. H. Bélát időközben elhagyta a felesége, ezt követően Béla a közeli kocsmába költözött, és vendégségbe hívta a lakóközösséget. Később Rózsika, H. Béla albérlője is megjelent a kocsmában, és egymásba szerettek. A forradalom leverése után mindennek vége szakadt, amikor a kocsmát porrá lőtte egy szovjet tank. Béla ugyan életben maradt, Rózsikát és a pénzt azonban örökre elveszítette. Így hangzik dióhéjban a fiktív történet, a Legendavadászat című 2006-os könyv szerzőtriója (Marinov Iván, Dezső András, Pál Attila) tolmácsolásában.

 

A film trailere még japán felirattal is ment

A kitaláció és a valóság közötti választóvonal feltárása érdekében a legendavadászok felkeresték Szabó Illést, akitől megtudták: a nyertes valódi neve Radspiller Béla, aki a fővárosi, Illatos úti Hungária Vegyi Művekben dolgozott targoncavezetőként - ugyanott, ahol Szabó Illés édesapja is. Elmondása szerint sem a nyertessel, sem annak családjával nem tudta felvenni a kapcsolatot. Radspiller - mesélte Szabó - a forradalom kitörésekor elásta a summát. Aztán mégis úgy döntött: abszurd módon akkor védi meg frissen szerzett vagyonát, ha mindenki számára látható helyre teszi. Ez a helyi kocsma volt, s erről az egész utca tudott. Szabó Illés szerint a pénzhez - mai értékén legalább egymilliárd forintnak megfelelő összeg - mégsem nyúlt senki, gazdája szinte szent tehénnek számított. A forradalom leverése után - az író szerint - azonban a Radspiller-család egyik napról a másikra teljesen eltűnt. „Mintha azt hallották volna, hogy az egész utca, ahol lakott, merev részeg volt a forradalom alatt, meg mintha… Igen, mintha ’57 áprilisában beállított volna a gyárba, hogy tartoznak neki még háromszáz forinttal… Azon túl semmi. Eltűnt, hírét se hallották. (…) Még a családtagjai sem kerültek elő.” - olvasható Szabó könyvében.
Radspiller szerencsés-szerencsétlen története itt akár véget is érhetett volna, ám a ritka családnév nem hagyta nyugodni a legendavadászokat. A cégnyilvántartásban találtak is egy bizonyos N. Tibornét, akinek az édesanyját az adatok szerint Radspiller Ilonának hívták. Szerencséjük volt: a vonal túloldalán Radspiller Béla unokája jelentkezett, akinek a segítségével elérték Radspiller Béla fiát. Ő azonban - édesapja emlékére hivatkozva - elzárkózott a nyilatkozattól. Azt viszont cáfolta, hogy édesapja eltűnt volna. Ugyan valóban otthagyta munkahelyét, és máshol talált állást, ám - a saját fia állítása szerint - nem verte el a hatalmas vagyont, ahogy arra volt munkatársai következtettek. Az ifjabb Radspiller állítólag többször is felkereste Szabó Illést, hogy kegyeleti okokból változtasson könyvén, de nem sikerült elérnie, hogy az író véghezvigye a valósághoz közelítő módosításokat a regényben. Az egykori targoncavezető négy évvel a rendszerváltás után hunyt el, 1994-ben.

(A nyitóképet Almásy László készítette)

mindennapi.hu

 


 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.