Balavány-blog

Kollektív bűn: Iván és a jugoszláv újságíró

Karosszéria-lakatos barátom, Iván a körmével megkocogtatja autóm lökhárítóját, hümmög. Szól a műhelyasztalon a rádió: két falra ragasztott, pucér hölgy közül áradnak a hírek. Kollektív bűnösök a magyarok, a szerb kormány szerint. Azt mondja Iván, hogy na, most van teljesen elege a szerbekből. Híreinket hallották, mondja a rádió, s megkérdem Ivánt, sok szerb kuncsaftja van-e.

Gyurikám, mondja Iván, vagy lecseréled rohadt drágán, vagy elviseled így. Szerb kuncsaftom az nincs, folytatja, nem is lesz, mert ha egy bejön ide, elküldöm a (fütty). (Ivánt olykor kénytelen vagyok kifütyülni.) Mi vagyunk a kollektív bűnösök? Ezeknek? A magyarok? Hát (fütty) ...meg azt a (fütty, fütty, fütty)!

Iván, mondom, addig hadonászol a kalapáccsal, míg bevered a szélvédőmet.

(Fütty) ...meg a szélvédődet, így Iván, ezek kinyírnak minket, vernek orrba-szájba, a feleségem barátnőjének a sógora ismer egy csávót, aki ott élt, és ő maga mondta, hogy a jugoszlávok mind állatok, érted, mind. És megkérdi, mint aki most eszmél: ezeket véded?

Nem, csak én is jugoszláv vagyok, mondom. Közlekedési információk áradnak a két pucér hölgy közül.

Gyuri (halk fütty), nem tudtam, biztos van köztük normális, nem azért mondom, de érted, nem kéne a magyart bántani, nagyon nem kéne, mert a magyar az olyan, hogy tűr, tűr, aztán egyszer nem tűr tovább. És akkor ne tudd meg... Míg Iván kemény és gyors mozdulattal rágyújt, eszembe jut egy kérdés: ha a magyar egyszer nem tűri tovább a szerbet, ki lesz a kollektív bűnös? Na, ezt bírom az újságírókban, felel Iván, addig csűrik azokat a (fütty) tényeket, míg a feketéből fehér lesz, a fehérből fekete, én meg csak álljak, mint a (fütty).

Tipikus, teszi hozzá, ilyenek az újságírók.  

A szignál után a Kenó nyerőszámai, maradjanak velünk.

Lehet hülyének nézni, folytatja, én csak egy lakatos vagyok, de magyar ember, és nem bírom hallgatni, hogy a magyar testvéreimet a szerbek, a románok meg mindenki folyton (fütty)- tatja, rágalmazza és kirekeszti mindenhonnan, az édes anyanyelvét elveszi, az identitását elveszi. Miért, kérdi, szerinted nem gáz a mostani szerb törvény a magyarok ellen? De, mondom: szerintem is nagyon gáz a mostani szerb törvény a magyarok ellen.

És az, hogy örökké a magyar a kollektív bűnös, neked nem furcsa, Gyuri? Vedd már észre, kik fújják a passzátszelet! Nem tudom, felelem, viszont azon gondolkozom, hogy mit tudsz mondani a kislányodnak, meg én a fiaimnak a kollektív bűnösségről. Iván megrántja a vállát: azt, hogy a magyar ember nem olyan. Hogy mi mindig csak szenvedtünk, érted.

Nem akarom túlhúzni a húrt, meg osztani az észt, mert Iván azt nem szereti. Csak töprengek: miért van az, hogy olyan könnyen kikiáltjuk ellenségnek a magyarokat, a szerbeket, a cigányokat, a zsidókat, az újságírókat vagy akár a karosszéria-lakatosokat? Mikor lesz ennek vége, és hogyan? A németek zsidógyilkosok? A magyarok zsidógyilkosok?  A zsidók Isten-gyilkosok? Hazug mítoszok ezek mind. Született gyilkosok vagyunk, egymástól gyűlöltek és egymást gyűlölők, s mindez akkor ért tetőfokára, mikor az egyetlen ártatlant megöltük.  

És ő hagyta, mert így akarta. Annyira szerette a szerbeket, a zsidókat, a magyarokat; annyira szereti Ivánt. Sőt még engem is, aki pedig, bevallom, kollektív bűnös vagyok.

Beszéltem már Ivánnak Róla sokszor, mindig eleresztette a füle mellett.

A rádióból karcos zene szól, nem igazán illik ehhez a délelőtthöz; Iván keze elindul egy másik cigaretta iránt, de visszahúzza. Tíz éve, mióta ismerem, leszokóban van. Finoman megkocogtatja az autó fényezését a horpadás körül, s megkérdi: akkor most mi legyen?

Balavány György  

Balavány György összes blogbejegyzése

• Cimkék:
Balavány blog kollektív bűnösség szerb magyar

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére