Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Könyvajánló
2011-02-28 12:00:00

Könyvajánló

Egy politikus, akit rabul ejtett Isten

Molnár Róbert, a könyv szerzője 1998 és 2002 között országgyűlési képviselő, az Országgyűlés jegyzője volt, majd 2002 őszétől, immár harmadik ciklus óta a Szeged melletti Kübekháza polgármestere. Nős, felesége Dr. Tóth Ágnes, jogász és hitoktató. Három kisgyermeket nevelnek.

A könyv olvasmányos, lendületes formában; őszintén tárja az olvasók elé a politikus életének megpróbáltatásait: megtöretését, majd megtérésének döbbenetes körülményeit, saját damaszkuszi útját, ahol egyik pillanatról a másikra szembe találta magát Jézus Krisztussal.

Könyvében a szerző így vall életéről:
"...Polgármesterként igyekszem szolgálni Istent. Sokan kérdezik, akik korábban ismertek és látták, mire vagyok képes: „Te Kübekházán, az Isten háta mögött?” Erre én azt válaszolom: „Nem! Az Isten tenyerén!...”

A könyv Éjféli Kiáltás Misszió kiadásában fog megjelennni várhatóan március végén.

Molnár Róberttel decemberben készítettünk interjút.
A kübekházi polgármester újraevangelizálná Magyarországot


 


Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.