Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Isteni művek
2011-06-11 14:09:00

Delrious?: Miracle Maker (Csodatévő)

Részegek ezek, vagy csak hívők?

A zenekar az elmúlt tizenhét évben telekoncertezte a világot, saját műfajt teremtett, de üzenetüket még mindig össze lehet foglalni egyetlen szóban: Krisztus.

A kilencvenes évek elején az angliai Littlehampton kisváros gyülekezetében néhány muzsikálni szerető srác azon tanakodott, hogyan lehetne elérni a környék kallódó fiataljait. Elhatározták, hogy havonta ifjúsági összejövetelt szerveznek, ahol bizonyságot tesznek hitükről és a saját maguk által írt dicséreteket éneklik. Minden alkalomra új számot írtak. Nemsokára azon kapták magukat, hogy nem férnek el a gyülekezeti házban, sőt az iskola tornatermében sem, sőt a „művházban” sem,  aztán néhány sportcsarnokot is megtöltenek; mellesleg a felvételeikért versengenek a kiadók.

A zenekar az elmúlt tizenhét évben – gyakran a Bon Jovi-val együtt – telekoncertezte a világot, saját műfajt teremtett, de üzenetüket még mindig össze lehet foglalni egyetlen szóban: Krisztus.

Két éve úgy döntöttek: világsiker ide vagy oda, másként szolgálják Istent ezentúl. Búcsúturnéjuk során Budapesten is jártak. A feloszlás okáról így nyilatkoztak: „Hálásak vagyunk az edigiekért, de most már több időt szeretnénk tölteni a családunkkal.”

A dal szövege nyers fordításban:

Várok, hogy az életem változzon; amint a vizek mozdulnak, te ezt megteheted. Csak egy érintés, ez minden, amire szükségem van. Nem vagyok több, mint fájó sebek; a csoda-ember kezét keresem.

Szent vagy, szent vagy, ki volt, van és eljövendő. Szent vagy, megmentő, gyógyító – állok a Csodatévő lábainál.

Várok, az életeddel az életemben; az élő víz kiáradt, átformáltál engem.

Szent vagy, szent vagy, ki volt, van és eljövendő. Szent vagy, megmentő, gyógyító – ámulattal nézek a Csodatévő arcába.

Szent vagy, szent vagy, ki volt, van és eljövendő. Jézus, drága Jézus – köszönöm, Megváltóm, hogy járhatok a Csodatévő sarujában, hogy állhatok a Csodatévő hitében.

 

A Delirious? név (a kérdőjelet mindig kiteszik utána: a jelentése az, hogy Részegek?) az Apostolok cselekedeiben lejegyzett pünkösdi történetre utal, mikor a Szentlélek által betöltött hívők mámoros öröméről a tömeg azt hitte, „bortól részegedtek meg.” (Ap Csel 2, 13.)

 mi


Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Bizonyságtétel
  • A papi hivatás piszok nehéz (videó)
  • „Hirtelen megértettem: az én bűneim miatt halt meg”
  • Böjte Csaba: álomlátók után kiált a világ!
  • A lelkésznek korábban kétes üzletei voltak
  • Igen, persze, én is ilyen gonosz vagyok
  • A fordulópont: amikor a kutyám sem ismert meg
  • A közösségem átformált
  • Magyar zsenigyerekek bizonyságtétele II. rész
  • Magyar zsenigyerekek bizonyságtétele
  • Érezte, hogy minden kicsúszik a lába alól

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.