Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-11-13 13:06:00

Valódi világrendezvény lesz Budapesten

Száznál több résztvevő országgal valódi világrendezvénynek ad otthont november 16. és 19. között Budapest. Idén ötödször rendezik meg a Tudomány Világfóruma (WSF) nemzetközi eseményt – számolt be Pálinkás József.

A világfórumot A tudomány átrajzolódó világtérképe (The Changing Landscape of Science) témában a Magyar Tudományos Akadémia az UNESCO-val, a Nemzetközi Tudományos Tanáccsal (ICSU), valamint a Science folyóiratot kiadó Amerikai Tudományfejlesztő Társasággal (AAAS) együttműködésben szervezi. Ötszáz felett van a külföldi regisztráltak száma és 200 felett a magyar résztvevőké.

A legkiválóbb kutatókat, köztük Nobel-díjasokat és a legbefolyásosabb döntéshozókat várjuk Budapestre – mutatott rá Pálinkás József. Mint hangoztatta, a WSF egyedülálló rendezvény. Az egyetlen tudományos fórum, amely nem csupán egy-egy szakterületre fókuszálva, hanem a lehető legtágabb keretben, folyamatos párbeszédet folytat a társadalommal és a politikai döntéshozókkal a tudomány szerepéről, a tudományos felfedezések etikai, környezeti, gazdasági, szociális és kulturális következményeiről – magyarázta.

Pálinkás József az idei WSF témaválasztásával kapcsolatban elmondta, hogy három értelemben – földrajzilag, társadalmilag és tematikailag is átalakult a tudomány világtérképe. Egyrészt új tudományos nagyhatalmak jöttek létre, például Brazília, India, Kína, Dél-Korea, vagy Malajzia. Ázsia és Dél-Amerika jelentős fejlődést ért el az utóbbi időszakban. Tudatos fejlesztésről van szó, ezek az országok ugyanis felismerték, milyen nagy jelentősége van a tudományos bázisnak, amelytől elrugaszkodva fejleszthető az ipar, a gazdaság – fogalmazott az MTA elnöke.

 

mti

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.