Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-10-26 13:40:00

Új diákhitel-konstrukció jöhet

Jelentősen közeledtek az álláspontok Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) készülő felsőoktatási törvényről tartott szerdai egyeztetésén.

Navracsics Tibor azt mondta, nyilvánvalóvá vált, egyetértés van abban, hogy olyan törvényt szeretnének, amely lehetővé teszi, hogy a magyar felsőoktatás még versenyképesebbé váljon Európában, és bővülő lehetőségeket nyújtson a tanulás során és az elhelyezkedéskor.
A tárca vezetője kiemelte: ha a rektorok sem emelnek kifogást, úgy az egyetértési jogot biztosítani lehet a hallgatói önkormányzatok számára a tanulmányi és vizsgaszabályzat illetve a szociális ellátások területén.

Bízik abban, hogy ezenkívül előre lehet lépni a virtuális számla, illetve a hallgatói szerződés ügyében is, azaz az államilag finanszírozott helyeknél a képzési időt Magyarországon kellene ledolgozni. Ugyanakkor rugalmasabbá tennék a rendszert, mint ahogyan az korábban nyilvánosságra került – jegyezte meg. Kitért arra is, hogy a nem százszázalékosan államilag finanszírozott helyeknél egy új diákhitel-konstrukcióban gondolkodnak, egy olyan költségvetési megoldásban, amellyel a jegybanki alapkamatnál kedvezőbb kondíciókkal nyújtanának kölcsönt a hallgatóknak.

A miniszter a hallgatók által felvetett kreditalapú finanszírozásra is nyitottnak mutatkozott, azt mint mondta, meg kell vizsgálni, de hozzáfűzte: az ő elképzelésük szerint elsősorban szakokat, illetve azon belül keretszámokat finanszíroznának. Arra a kérdésre, hogy miért volt szükség a miniszter újbóli mediátori szerepére, azt mondta: annak, hogy ő tárgyalt, a munkaköri leírása az oka. A kormányzati koordinációval is kell foglalkoznia – folytatta – hozzátéve: a szaktárca kodifikációs szempontból kiváló munkát végzett.

Az utolsó egyeztetési kört azért kellett megtenni, mert „biztos voltam benne, hogy a mi és a hallgatók elképzelései között alapvető különbség nincsen”–jegyezte meg a miniszter, aki úgy fogalmazott: ami probléma eddig adódott, azt fogjuk fel kommunikációs problémának. Hozzátette: a javaslat reményei szerint jövő héten kormány elé kerülhet.


A HÖOK elnöke is elégedett az egyeztetésekkel.

Lehet, a jövőben is maradnak fenn koncepcionális különbségek, a szerdai egyeztetés célja az volt, hogy amit bizalmi beszélgetéssel meg lehet oldani, azt megoldják, és ez elég jól sikerült – összegzett. Nagy Dávid, a HÖOK elnöke azt mondta, hogy az egyeztetés egy órája alatt hatékonyabbak voltak, és előbbre jutottak, mint az elmúlt másfél évben. „Nagy várakozásokkal érkeztem, és jókedvűen távozom, (...) nagy előrelépéseket tettünk” – fogalmazott a hallgatói vezető, hozzátéve: az álláspontok közeledtek, bár a részletek kidolgozása még várat magára.

Nagy Dávid azt mondta, hogy részletekbe nem bocsátkozna, „megértettük a kormány álláspontját, és azt hiszem, a kormány is megértette a mi kifogásainkat, elkezdtük a közös megoldás keresését”. Kellett az, hogy a lelassult kommunikáció ismét felgyorsuljon és élénküljön – tette hozzá. Kérdésre válaszolva közölte: a csütörtöki demonstrációt megtartják.

Arról, hogy ezek után szükségesnek tartják-e még az egyeztetés Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárral, úgy nyilatkozott: az elvekben egyeztettek a miniszterrel, de nem zárkóznak el attól, hogy a továbbiakban tárgyaljanak a felelős államtitkársággal.

 

mti

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Oktatás
  • Az új tandíjrendszer visszavonását követelik a humanista tanárok
  • Óvodát épít az evangélikus egyház
  • Hiller: 100 milliárd hiányzik
  • Diszkriminálják a szlovák iskolákat?
  • Rektorok bírálják a kormány döntését
  • Csak a jómódúak kapnak majd diplomát?
  • Vasárnap hatályba lép az új alaptörvény
  • Fokozatosan kell rendezni a hitoktatás kérdését
  • Hit- és erkölcstan az iskolákban
  • Ijesztő az oktatási törvénytervezet?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.