Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-12-28 11:30:00

Tüntetnek a kínai munkások

Nyolcezer kínai gyári munkás az év végi juttatások csökkentése és hátrányos megkülönböztetésük miatt elégedetlenkedik.

Mintegy nyolcezer munkás tüntet a dél-koreai székhelyű LG Display gyártóegységében a kelet-kínai Nancsing (Nanjing) városában – írja a Sina.com, az egyik leglátogatottabb kínai internetes portál.

A honlap értesülései szerint a munkások év végi bérpótlékaik megkurtítása miatti elégedetlenségüknek adnak hangot a sztrájkkal, idén ugyanis a tavalyi három havi helyett csak egy hónapnyi bérnek megfelelő év végi juttatást kaptak. Az amerikai China Labor Watch nem-kormányzati szervezet értesülései szerint a tüntetés hétfő óta tart, kiváltó oka az ott dolgozó kínai és dél-koreai munkásokkal való egyenlőtlen bánásmód. Előbbiek év végi juttatását ugyanis a vállalat egy havira csökkentette, utóbbiaknak ugyanakkor hathavi fizetésnek megfelelő kiegészítést adtak.

A cég vezetése a gyár bezárásával és a sztrájk vezetőinek bíróság elé állításával fenyegetett, a kínai munkások ennek ellenére kiálltak a tüntetés mellett, mely eddig erőszak nélkül zajlott. Egy, az interneten keringő videón mindössze azt lehet látni, hogy a munkások székeket dobálnak és ledöntik a gyár előtt felállított karácsonyfát.

Az esemény érinti a gyártást is, melyet részben felfüggesztett a vállalat. A cég vezetése jelenleg a nancsingi városi kormányzattal együtt tárgyal a rendezés lehetőségeiről, a vállalat későbbre ígérte közlemény kiadását.

 

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Kína
  • Szisztematikusan írtják a nőket Kínában
  • Kína: gyülekezeti ház falára feszítették fel a hívőket
  • Valóban emberrablás történt?
  • Vitték az iPhone-t, mint a cukrot
  • Tízezer milliárd dollár
  • Kínai tudósok szerint nem jó a zárt tér
  • Sárkány éve: szeméttömeg és szelleműzés
  • Ma a világ egyhatoda ünnepel
  • Kevés a kínai
  • Halál jár csalásért Kínában

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.