Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-08-16 13:15:00

Sziget: 28 kábítószerest fogtak idén a rendőrök

Kábítószerrel visszaélés megalapozott gyanúja miatt huszonnyolc embert fogtak el a rendőrök az idei Sziget Fesztiválon - írta a rendőrség kedden a honlapján.

A közlemény szerint a lefoglalt drogok összértéke több millió forintot; a rendőrök találtak kábítószerrel átitatott bélyegeket, tablettákat és növényi származékot is.

Az egyik elfogott terjesztő például egy civilruhás rendőrnek kínált előre adagolt kábítószert, egy másik pedig a saját ruháján viselte „cégtábláját”, „Vetted? Köszi” feliratú pólóban járta a szigetet és kereskedett „zöld növényi származékkal” – írja a police.hu.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság összesen 321, a szigeten elkövetett bűncselekményről szerzett tudomást; ebből 121 zseblopás volt, 139 esetben sátrat fosztottak ki. Idén sem gépkocsilopás, sem gépkocsifeltörés miatt nem tettek feljelentést – fűzték hozzá.

A közlemény szerint ötvenkilenc emberrel szemben kellett „személyi szabadságot korlátozó intézkedést” alkalmazni. A fesztiválon összesen ezer rendőr teljesített szolgálatot.

 

police.hu, MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.