Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-07-12 11:28:00

Slágertéma a holokauszt-tagadás

A Demokratikus Átalakulásért Intézet (ICDT) és a Tom Lantos Intézet (TLI) elítélt egy vezető egyiptomi politikust, aki a The Washington Times című amerikai lapnak nyilatkozva tagadta a holokauszt megtörténtét.

Ahmed Ezz el-Arab azt is állította az újságnak Budapesten adott interjúban, hogy a 2001. szeptember 11-i terrormerényleteket az Egyesült Államokban eszelték ki.

– Döbbenten és felháborodva értesültünk Ezz el-Arab tudatlan és megvetendő kijelentéseiről, amelyeket közelmúltbeli budapesti látogatása idején tett– jelentette ki Gyarmati István, az ICDT igazgatója a két intézet közös nyilatkozatában. Egy általuk szervezett júniusi budapesti értekezleten jelen volt az egyiptomi politikus, a világi Vafd párt egyik alelnöke, s felháborodást keltő megjegyzéseit ennek alkalmával tette az amerikai lapnak. – Az ilyen szégyenletes kijelentések nemcsak el-Arab úr hitelét rontják, hanem mélyen aláássák az általa képviselni óhajtott Vafd párt hitelét is – idézte a nyilatkozatot a The Washington Times. – Mind az ICDT, mind a TLI a legegyértelműbben elítéli kijelentéseit, és felszólítja az arab tavasz legitim vezetőit, hogy hasonlóképpen cselekedjenek.

Ezz el-Arab az interjúban hamisítványnak minősítette Anna Frank naplóját, Barack Obama amerikai elnököt olyan „fekete nyúlnak” nevezte, akit akkor húztak elő az amerikai kalapból, amikor szükség volt rá, s azt állította, hogy „kettős, izraeli állampolgárságú” amerikai katonák elloptak zsidó régészeti leleleteket Irakból, majd elásatták azokat a jeruzsálemi Templomhegy alá, hogy bolondot csináljanak a régészekből.

 

–MTI–

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.