Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-11-16 16:00:00

Rubinmisés a legöregebb ferences

Nagyon ritka papi jubileumot ünnepelnek november 20-án 11 órakor a Margit körúti ferences templomban. A Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány legidősebb tagja, aki valószínűleg a legöregebb magyar katolikus lelkipásztor, rubinmiséjét mutatja be, ami azt jelenti, hogy hetven éve szentelték pappá.

Boros Gyevi Imre még az első világháború előtt, 1914. június 2-án született Zentán. Egy szerzetes nagynéni sokat imádkozott azért, hogy a nyolcgyermekes családból származó kisfiúból pap legyen. Adott is neki egy Szent Antal-képet, amit a kisfiú addig-addig nézegetett, hogy az elemi elvégzése után az akkor már Jugoszláviához tartozó terület ferences kisszemináriumába jelentkezett. Mire a teológiát Zágrábban elvégezte, szülőföldjét, Bácskát ismét Magyarországhoz csatolták. Így már a magyar a ferencesek gyöngyösi teológiai főiskoláján tette le utolsó vizsgáját, és Egerben szentelték pappá 1941 novemberében, vagyis most hetven éve.

Az újmisés szerzetes a siklósi és a máriagyűdi ferences rendházban szolgált a rendek szétszóratásáig. Dél-baranyai horvátok lakta települések lelkipásztora és a híres kegyhely gyóntatója volt. Így nem véletlen, hogy amikor 1950 nyarán egy éjszaka, dörömböltek a rendház kapuján, azt gondolta, hogy valaki ilyen későn akar gyónni. Kaput nyitott és akkor látta, hogy nem gyónni, hanem vallatni jönnek, ugyanis ávósok álltak ott, hogy deportálják a barátokat.

Kecskemétre hurcolták őket, ahonnan néhány hónap múlva a rendi ruhájától is megfosztott szerzetest sokadmagával szélnek eresztették. Boros Gyevi Imre csak abban bízhatott, hogy horvát tudása miatt a pécsi püspökségnek előbb utóbb szüksége lesz rá. Így is történt. Baranyában, majd amikor onnan a hittanoktatás melletti bátor kiállása miatt kitiltották, Tolnában szolgát 1957-ig. Utána Mohácson, majd ismét kis, horvát lakta, baranyai falvakban működött 1988-ig, mikor is nyugdíjba vonult, és a pécsi irgalmasok templomában lett kisegítő lelkész.

A rendszerváltozás új tavaszt jelentett a ferencesek életében is. A négy évtizeden át mindössze két iskolában oktató–nevelő munkára szorított ferencesek számos templomot, plébániát és kolostort visszakaptak, de plébánosi gyakorlattal rendelkező tagjuk nem-igen volt. Így aztán egyszer csak kopogtattak Imre atya pécsi otthonának kapuján, de most nem az ávósok, hanem a rend vezetője, Hegedűs Kolos provinciális, és kérte a pécsi püspökség nyugdíjas papját, hogy térjen vissza a rendi keretbe.

Imre atya engedelmesen igent mondott, de azt kérte, hogy korára való tekintettel ne bízzanak rá vezetői feladatot. Mikor azonban megérkezett a rend budai kolostorába, a szerzetestársak kórusban éljenezték az új szécsényi plébánost. Vagyis a nyugdíjas éveknek átmenetileg befellegzett. Négy évig a nógrádi városban vezette az egyházközséget, majd Mátraverebélyen még egy évig volt házfőnök, s csak utána adatott meg neki, hogy egyszerű kisegítő lelkipásztor, gyóntató és miséző lehessen.

A ma is derűs, kedves Imre atya naponta nagy sétákat tesz a Margit körúti rendház kvadrumában, olvas, vendégeket fogad, keresett lelki vezető. Ferences papi hivatásához mindig hű maradt, és rubinmiséjekor azért ad hálát – mondta a Ferences Sajtóközpontnak –, hogy az Úr mindig megsegítette, és „talán” valamit tett az Úr dicsőségére. Újmisés és rubinmisés jelszava ugyanaz: Jöjjön el a Te országod! Beszélgetésünk végén megkérdeztem tőle, hogy mi a hosszú élet titka. Mire Imre atya huncut mosollyal azt válaszolta, „nem szabad a szuszogást abbahagyni”. Testvérbátyja két éve, 106. életévében adta vissza lelkét a Teremtőnek. Imre atya még csak 98 éves. Isten éltesse sokáig.

A rubinmisén november 20-án az ünnep szentbeszédet Imre atya barátja és rendtársa, Majnek Antal munkácsi püspök mondja.

 

Ferences Sajtóközpont

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.