Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-11-24 15:45:00

Romastratégia nem csak romáknak

A magyar romastratégiával, annak intézkedéseivel a kormány a mélyszegénységben élő embereken akar segíteni, és nem csak a kisebbséghez tartozókon - erről Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár beszélt a témában tartott csütörtöki, budapesti konferencián.

A fideszes politikus szerint a romákat célzó szociálpolitikai programokból nem szabad kizárni senkit, aki hozzájuk hasonló rossz helyzetben van, de mint mondta, kifejezetten odafigyelnek arra, hogy a program elérje a romákat.

Az államtitkár elmondta, a magyar romastratégia két "nyomvonalon" halad; az egyik a szociális integrációról, a másik speciálisan a romákról szól. Ezzel összefüggésben arra mutatott rá, hogy az Európai Unió nem támogat etnikai alapra épített integrációs programokat, de a szociális kisebbségeknek, sérülékeny társadalmi csoportoknak, rétegeknek szólókat igen.

A romák, illetve a mélyszegénységben élők helyzetéről szólva elmondta, ma Magyarországon 10 millió ember közül több mint 3 millióan élnek szegénységben, közülük 1,2 millióan mélyszegénységben. Hozzátette: ezeknek az embereknek már nincs esélyük arra sem, hogy az adósságspirálból kikeveredjenek.

Balog Zoltán arra is rámutatott, hogy a 750 ezerre becsült roma népesség mintegy kétharmada él mélyszegénységben, ez pedig azt jelzi, a segítségnyújtás során el kell érni a romákat és a nem roma magyarokat is. Felidézte azt is, hogy a rendszerváltás előtt ugyan viszonylag jobban éltek a romák, ám a mesterséges helyzet fenntartása már magában hordozta a katasztrófát, ezért is váltak az elmúlt két évtized veszteseivé a cigányok. Úgy fogalmazott: "nem fogadható el, hogy diktatórikus keretek között valamilyen társadalmi terület jobban működjön, mint demokratikus keretek között".

Az államtitkár fontosnak mondta, hogy a romákkal kapcsolatos kérdéseket ne használják fel politikai erők hangulatkeltésre. Az egyházi és politikai vezetők felelősségére is rámutatott, arra, hogy személyes kiállásukkal formálhatják a társadalmi közgondolkodást. Ezzel összefüggésben utalt Orbán Viktor miniszterelnöknek egy - a médiában szerinte kevés visszhangot kapott - parlamenti felszólalására is, amikor a Jobbik vádjait visszautasítva kiállt a romák emberi méltósága mellett.

A konkrét kormányzati intézkedések között említette, hogy kétezer roma nőt képeznek ki szociális asszisztensnek. Mint mondta, a képzésben résztvevőknek szerepük lesz abban, hogy az államot összekössék a roma társadalommal, hidat építsenek, kapcsolatokat alakítsanak ki, segítsék a többség és a kisebbségek közötti megértést, a közösségi normák tiszteletét.

Balog Zoltán arról is beszélt, hogy erős kulturális identitás nélkül nem lehet integrálódni. Véleménye szerint, ha egy etnikai csoportnak nincs világos képe magáról, akkor nem lehet integrálni a társadalomba. Úgy vélte, az általános iskolákban roma népismeretet kellene tanítani. Közlése szerint Székely János katolikus püspök e témában megjelent könyvét szeretnék tankönyvként akkreditáltatni.


mti


Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Cigányság
  • Cigányok között az egykori neonáci (riport)
  • Csak a bűnöző cigányok kerülhetnek a médiába?
  • Láthatatlan cigányok
  • Miért utáljuk a cigányokat?
  • A jezsuita atya bírálja a romapolitikát
  • Mit csinálnak a cigányok karácsonykor?
  • Életet mentenek a gyerekrajzok
  • Miért zaklatják az édesanyákat?
  • Hazugság miatt égették fel a cigánytelepet (videó)
  • Adventi road-movie Borsodban

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.