Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-08-20 14:04:00

Páncélosok vonultak be Homsz egyik negyedébe

Páncélozott katonai járművek vonultak be szombat hajnalban a Szíria középső részén fekvő Homsz város Halidzse nevű negyedébe, ahol előző nap öt kormányellenes tüntetőt öltek meg a biztonsági erők.

A londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) elnöke, Rámi Abder-Rahmán, közölte, hogy egész éjjel és szombat reggel lövöldözések voltak Homsz több negyedében is.

A Bassár el-Aszad elnök uralma ellen tiltakozó tüntetők a ramadán, a muzulmán böjti hónap harmadik péntekén is az utcákra tódultak. A tüntetők ellen alkalmazott újabb erőszak a legfrissebb adatok szerint 31 életet követelt, az áldozatok közül tizenhárom Homszban és vonzáskörzetében vesztette életét.

A lázadás bölcsőjeként számon tartott Deraa város térségében tizenöt civilt öltek meg, huszonöt tüntető pedig megsebesült. A Sana hivatalos hírügynökség három rendőr és két civil haláláról számolt be. Az alavita kisebbséghez tartozó Aszad csütörtökön arról biztosította Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárt, hogy véget vetett a katonai és rendőri műveleteknek, de emberjogi aktivisták szerint a karhatalom továbbra is lő a tüntetőkre.

 

mti

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.