Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-10-01 09:40:00

Összegyűltek a sajtó apostolai

A plébániák jelentős részén 1990 óta rendszeres sajtótevékenység folyik: heti, havi vagy ritkább megjelenésű nyomtatott sajtóterméket készítenek.

 

A sajtóapostolok tizedik országos találkozóját szeptember 30.–október 2. között az egri Szent János Házban rendezi meg a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége (MAKUSZ) és az Egri Főegyházmegye. Az egyházközségi lapok és honlapok munkatársai évente más helyszínen adnak egymásnak randevút, hogy tovább képezzék magukat, illetve személyesen megismerjék egymást.

A plébániák jelentős részén 1990 óta rendszeres sajtótevékenység folyik: heti, havi vagy ritkább megjelenésű nyomtatott sajtóterméket készítenek, illetve az elmúlt évtizedben a kisközösségi honlapok száma is jelentősen nőtt. Munkájukkal segítik a helyi közösség építését, megerősödését, a vallási és helytörténeti ismeretek gyarapodását.

Tevékenységük missziós jellegű is, mert az egyház életét, értékeit azokhoz is eljuttatják, akik nem rendszeres templomba járók. A résztvevők a szakmai programok mellett betekintést nyernek az Egri Főegyházmegye és a Szent István Rádió életébe, valamint Dobó István városának sokszínű kulturális örökségébe. A találkozón előadást tart – többek között – Ternyák Csaba érsek, Kálmán Peregrin egyháztörténész, ferences szerzetes, Homoja János, az Egyházmegyei Hírek főszerkesztője és Szarvas István, a Szent István Rádió igazgatója.

 

 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Misszió
  • Örökimádás: szerzetesek világnapja
  • Nagymama, olyan börtönszagod van!
  • A cigányokról és a muzulmánokról is tárgyalnak az egyházak
  • Több ezer indián tért meg nemrég
  • Mi az a bibliodráma?
  • Megrázó videó: kilakoltatott család
  • Japán misszió: az újév fontosabb, mint a karácsony
  • Remélem, nincs pokol, mert az szívás – fiatalok a vallásról
  • A kereszténység nem dícsőíti a szenvedést
  • Clinton megköszönte a baptistáknak

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.