Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-12-16 21:30:00

Országszerte akciókat tart a karitász

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtószolgálata pénteken az MTI-nek elmondta: az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Szent Erzsébet Karitász Központja a jövő héten hétfőtől péntekig naponta 200 adag meleg ételt ad az éhezőknek Budapesten.

Hétfőn a karitász országos központja Devecserben 500 óvodásnak és iskolásnak szervez karácsonyi ünnepséget. A legkisebbek bábelőadáson, az iskolások Kaláka-koncerten vehetnek részt délelőtt a művelődési házban. Az ünnepség végén a gyermekek ajándékcsomagot kapnak.

Szerdán este megrendezik a hajléktalanok karácsonyát a Nyugati pályaudvar központi csomagmegőrzőjében. Az ünnepségre a fedél nélküliek irodalmi műsorral készülnek, hozzájárulva ahhoz, hogy a karácsony ünnepét közösségben tudják megélni. A műsort követően a karitász munkatársai nagyobb ajándékcsomagokat osztanak szét az otthontalanok között.

Csütörtökön délután a fővárosi Magyar Szentek Templomába várnak 250 gyermeket, akik számára rövid műsorral is készülnek. Ezután Erdő Péter bíboros, az egyházmegye főpásztora, valamint Mádl Dalma, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete oszt ajándékot minden gyermeknek.

 

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Hajléktalanság
  • Hajléktalan megasztár
  • Rendkívüli hideg: nemcsak a hajléktalanok vannak veszélyben
  • Hajléktalanok életveszélyben
  • Kórházakba menekülnek a szegények
  • A bosszú küldte mélyre Orbán Annát
  • Hajléktalan megasztár
  • Életünk mélyén változtassunk
  • Ingyen fodrász hajléktalanoknak
  • Egyre több a hajléktalan gyermek
  • Volt-e okuk bulizni a hajléktalanoknak?
  • További cikkek Szegénység
  • Hajléktalan megasztár
  • Böjte Csaba: fenntartható vágyak
  • Kevesebb lesz a GYED és a szolgálati nyugdíj
  • Hajléktalan megasztár
  • Gyermekkönnyekben fürdik Görögország
  • Megrázó videó: kilakoltatott család
  • Magyar zsenigyerekek bizonyságtétele II. rész
  • Magyar zsenigyerekek bizonyságtétele
  • Nézze meg: így karácsonyoznak az árvák
  • Betlehemi kvíz egy hajléktalankórházban

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.