Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-10-19 13:05:00

Németország – emelkedőben a Kalózok csillaga

Egy szerdai felmérés szerint az internet tejes szabadságáért küzdő Német Kalózpárt országos népszerűsége fokozatosan növekszik, és immár elérte a tíz százalékot.

A 2006-ban alakult párt – amelynek szerte az országban mintegy 10 ezer tagja van – szeptember közepén a berlini tartományi választásokon szinte a teljes ismeretlenségből tört be a német politikába. A csaknem kizárólag fiatalokból álló párt egy csapásra a szavazatok közel kilenc százalékát szerezte meg, és először jutott be egy helyi törvényhozásba.

A Német Kalózpárt azóta a többi tartományban is népszerű lett, noha konkrét politikai és gazdasági programmal még egyáltalán nem rendelkezik. Megfigyelők ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy támogatottsága minden valószínűség szerint az ellenzéki Zöldek pártjának rovására nő. Ez különösen figyelmet érdemlő annak fényében, hogy a Zöldek a hetvenes években hasonlóan az ismeretlenségből startoltak, és népszerűségük rohamos növekedését annak idején – akárcsak most a „kalózok” esetében – elsősorban a hagyományos pártok politikájának elutasítása magyarázta.

Ami a többi párt jelenlegi helyzetét illeti, továbbra is a két nagy áll az élen. A konzervatív CDU/CSU támogatottsága 31, az ellenzéki szociáldemokraták pedig 26 százalékos.

 

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Internet
  • Nehéz az életük internet nélkül
  • Internetes oldalak, civil támogatókkal
  • Ennyivel drágul az internet- és a mobiltarifa
  • Milyen veszélyeket rejt a nanotechnika?
  • Hasít a Vatikán hírportálja
  • Az Anonymus támadta meg a lengyel oldalakat
  • Ön internetfüggő? Itt megtudhatja!
  • Forradalom a bibliafordításban
  • Kütyük nélküli világ: lehetséges?
  • Személyiségi jogokat sért Peking?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.