Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2012-01-03 12:50:00

Miniszteri bocsánatkérést vár az MSZP

Az MSZP reméli, hogy Fellegi Tamás, az IMF-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter bocsánatot kér január 11-én kezdődő washingtoni látogatásán, ezzel is oldva azt a helyzetet, aminek eredményeként most "senki sem akar tárgyalni" Magyarországgal.

Tukacs István, az Országgyűlés gazdasági bizottságának szocialista tagja kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján ismételten gazdasági korrekciót sürgetett az országgal szembeni általános bizalom visszaszerzése érdekében. Úgy vélte, erre lenne szükség és nem például olyan "buta és szakmaiatlan" nyilatkozatokra, mint amilyeneket a Fidesz, valamint a miniszterelnök szóvivője tett, amikor "belekötött" a jegybank államadósság-adatába.

Az MSZP képviselője szerint a kabinet egyre rosszabb eszközökhöz nyúl, hiszen az ország finanszírozhatósága érdekében minden pénzre szüksége van. Mint mondta, az idei költségvetés rendkívül instabil, hiszen az abban szereplő 0,5 százalékos gazdasági növekedés, a 4,2 százalékos infláció, illetve a 299 forintos euróárfolyam sem tekinthető reális várakozásnak.

Tukacs István azt mondta, a kormány a büdzsé zárolásai, a "brutális adóprés", valamint a megmaradt magán-nyugdíjpénztári tagdíjak elterelése után ezért most a Magyar Nemzeti Bank (MNB) devizatartalékára vetett szemet, amit "úgy kerülget, mint róka a tyúkólat". Az MSZP szerint ugyanakkor a jegybanki tartalékot nemhogy csökkenteni, hanem növelni kellene, hiszen az megfelelő védelmet nyújthat az országnak az euróválság rosszabbra fordulása esetén.

Kiemelte: a szocialisták továbbra is azt gondolják, változtatni kell a gazdaságpolitikán. Ennek részeként szerintük igazságos, kétkulcsos személyi jövedelemadózást kellene bevezetni, amely - mint mondta - úgy serkenti a fogyasztást, hogy közben nem vesz el a kiskeresetűektől, de nagyobb hozzájárulást kíván a gazdagabbaktól. Tukacs István a vállalkozói hitelezés felpörgetését, valamint az európai uniós források elérhetővé tételét is sürgette, aláhúzva, hogy a jogbiztonság helyreállítása nélkül elképzelhetetlen az országgal szembeni bizalom helyreállítása.

 

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.