Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-09-24 12:20:00

Merre szóródnak a döglött műhold darabjai?

Szombat kora reggel, 5 és 7 óra között belépett a Csendes-óceán fölötti légtérbe a kiszolgált amerikai műhold 24 darabja; a törmelékek lakott területet vélhetően nem érintenek - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel az Egyesült Államok űrkutatási hivatala, a NASA tájékoztatására hivatkozva.

A katasztrófavédelem folyamatosan tartotta a kapcsolatot a nemzetközi szervezetekkel. Az OKF már pénteki közleményében is hangsúlyozta, hogy Magyarországot nem fogják érinteni a NASA által felbocsátott, korábban a Föld felső légkörét kutató úgynevezett UARS-műhold törmelékei.
A NASA közlése szerint a kiszolgált amerikai műhold szombat hajnalban hatolt át az atmoszférán, széttört darabjai pedig feltehetőleg Kanadában szóródtak szét. Okotoks annak a városnak a neve - a nyugat-kanadai Calgarytől délre - amely felett látták a lehulló törmeléket.

Az UARS távérzékelő műhold már 2005 óta nem üzemelt. 1991 szeptemberében a Discovery űrrepülőgép szállította a világűrbe és állította Föld körüli pályára.

 

 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Égi jel
  • Ezt okozta az elmúlt tíz év legnagyobb mágneses vihara
  • Ma érte el a Földet a legintenzívebb napkitörés!
  • Égi katasztrófa: kihunyt a Naphoz hasonló csillag
  • Már nem kell tartanunk az űrszondától
  • Hamarosan elrobog felettünk az űrszonda
  • Lázban tartja a világot az űrszonda
  • Ő a világűr legújabb „sztárja”
  • Megvan, hogy mikor csapódik be az űrszonda
  • Valós veszély! Magyarországra zuhan a műhold?
  • Íme 2011 győztes műholdfelvétele

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.