Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-12-18 20:00:00

Az ivóvízbázist is fenyegetik

Mérgek szivárognak a Dunába

A Greenpeace akkreditált laboratóriummal vizsgáltatta meg az Almásfüzitőn, a vörösiszap-tározó mellett vett földmintát, ami egyértelműen bizonyította, hogy mérgező anyagok szivárognak a Dunába.

Egy héttel ezelőtt a Greenpeace szakértői talajmintát vettek az almásfüzitői hetes vörösiszap-tározó Duna felöli oldalán. A mintát egy akkreditált laboratóriumban vizsgáltatták be, ami alapján kijelentették, hogy a tározóból szennyező anyagok jutnak ki. A tározó melletti partfalból vett talajmintában a határértéket sokszorosan meghaladja az arzén, a molibdén és a bróm mennyisége. A toxikus arzén koncentrációja a megengedett 15 mg/kg helyett 324 mg/kg volt a part menti talajban.

A mintákat a korábbi timföldgyártól a legtávolabbi ponton, a vörösiszap-tározó észak-keleti sarkánál vették, ezért a Greenpeace szerint nem állja meg a helyét a hetes tározón tevékenykedő Tatai Zrt. azon állítása, hogy az egykori timföldgyár okozta a szennyezést. „A minták újabb megkérdőjelezhetetlen bizonyítékot jelentenek arra, hogy a tározó szigeteletlen és szivárog. Innentől kezdve az ügyészség nem halogathatja tovább a veszélyes hulladékok tározójának bezárását. Az sem lehet tovább kétséges, hogy az almásfüzitői tározó a Budapest ivóvízbázisát is jelentő Dunát veszélyezteti mérgező anyagaival.” – szögezte le Simon Gergely, a Greenpeace kelet-közép-európai vegyi anyag szakértője.

Helyi lakosok jelezték, hogy az alacsony vízállás miatt felszínre kerülő Duna mederben kellemetlen szagú vörös foltokat láttak. A Greenpeace megvizsgálta a Duna-parti kavicságyban lévő vöröses elszíneződéseket is, azok azonban – szemben a part oldalfalával - nem tartalmaztak határérték fölötti toxikus anyagokat.

 

greenpeace / mindennapi

 

A nyitókép innen.

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Környezet, védelem
  • Szálló por, szmogriadó: mi történik Magyarország légterében?
  • A médiafogyasztás káros az egészségre
  • Szappannal mossák a tengert
  • Sárkány éve: szeméttömeg és szelleműzés
  • Lemond a vidékfejlesztési államtitkár
  • Végveszély az óceánokon: csökken a halak túlélési esélye
  • Orbán Viktor: a háború elkezdődött
  • Patkányméreg kerülhet az élelmiszerbe?
  • Nem kegyelmeztek a bennszülött kislánynak
  • Mi az a környezetvédő zene?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.