Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-12-19 17:05:00

Melegétel-osztás kezdődik Budapesten

Melegételt osztanak az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai és önkéntesek december 20. és 23. között Budapest XIII. kerületében.

Az Országbíró utcai intézmény mögötti téren december 20-án Kovács Kokó István, a segélyszervezet jószolgálati nagykövete, valamint D. Tóth Kriszta, Keresztes Ildikó, Wolf Kati, Szente Vajk és az aznapi ételadományt felajánló étterem munkatársai osztanak ételt: rizses húst, savanyúságot, kenyeret, édességet és teát.

December 21-én a jótékonyságot támogató ÉMÁSZ és a FŐGÁZ munkatársai adnak a rászorulóknak sertéspörköltet tésztával, savanyúságot, kenyeret, édességet és teát Maria-Theres Thiell, a társaságcsoport igazgatóságának elnöke és Lehel László, a segélyszervezet elnök-igazgatójának vezetésével.

December 22-én a Kult-Tourist (Corvin Hotel) támogatásával, illetve a cég önkénteseinek közreműködésével kapnak a rászorulók paprikás krumplit, kenyeret, édességet és teát.

December 23-án a segélyszervezet munkatársai osztanak székelykáposztát, süteményt, kenyeret, édességet és teát. A négy nap alatt naponta mintegy 1000 adag ételt kapnak a rászorulóknak - közölte a segélyszervezet az MTI-vel.

Az étkeztetési programban a segélyszervezet vidéki intézményei is részt vesznek, saját környezetükben látva el a rászorulókat. A karácsonyi ünnepkör idején így összesen több mint 8000 adag melegételt oszt ki az Ökumenikus Segélyszervezet.

 

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Hajléktalanság
  • Hajléktalan megasztár
  • Rendkívüli hideg: nemcsak a hajléktalanok vannak veszélyben
  • Hajléktalanok életveszélyben
  • Kórházakba menekülnek a szegények
  • A bosszú küldte mélyre Orbán Annát
  • Hajléktalan megasztár
  • Életünk mélyén változtassunk
  • Ingyen fodrász hajléktalanoknak
  • Egyre több a hajléktalan gyermek
  • Volt-e okuk bulizni a hajléktalanoknak?
  • További cikkek Szegénység
  • Hajléktalan megasztár
  • Böjte Csaba: fenntartható vágyak
  • Kevesebb lesz a GYED és a szolgálati nyugdíj
  • Hajléktalan megasztár
  • Gyermekkönnyekben fürdik Görögország
  • Megrázó videó: kilakoltatott család
  • Magyar zsenigyerekek bizonyságtétele II. rész
  • Magyar zsenigyerekek bizonyságtétele
  • Nézze meg: így karácsonyoznak az árvák
  • Betlehemi kvíz egy hajléktalankórházban

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.