Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-11-12 18:45:00

Megszavazták a megszorításokat Rómában

380 igen szavazattal a római képviselőház is megszavazta szombaton a megszorító költségvetési csomagot, s így megnyílt az út Silvio Berlusconi lemondása előtt.

Az ellenzék nem vett részt a szavazáson, nem kívánva támogatni a távozó kormány költségvetési intézkedéseit. Az alsóházi voksolást a – 2008 tavaszán kétharmaddal nyerő és többségét november 8-án elveszítő – kormány legutolsó ülése követi. Silvio Berlusconi ez után megy a Quirinale palotába és benyújtja lemondását Giorgio Napolitano államfőnek. Fabrizio Cicchitto a Berlusconit támogató Szabadság Népe (PdL) frakcióvezetője alsóházi beszédében köszönetet mondott a távozó kormányfőnek. A legnagyobb ellenzéki erő, a Demokrata Párt (PD) frakcióvezetője, Dario Franceschini úgy fogalmazott, Olaszország fél attól, ami vár rá, s ez Berlusconi felelősége. A republikánus Mario Pepe, puccsért kiáltott: Berlusconié volt a legutolsó demokratikusan választott kormány, most az Európai Központi Bank kormánya következik – mondta. Silvio! Silvio! – éltették a PdL-képviselők a szavazáson jelen levő Berlusconit. Az alsóház épülete és Berlusconi rezidenciája, a Grazioli-palota előtt délutántól gyülekezett a miniszterelnökről véleményt nyilvánító és távozását ünneplő tömeg. A transzparenseken a Végre! Köszönjük Napolitano! felirat is olvasható. Az eddigi koalíció képviselőit pojácáknak nevezték.

Róma központjában kiemelt a biztonsági készültség, a parlament környékét lezárták. A Szabadság és Igazság mozgalom arra kérte az olaszokat, hogy Berlusconi távozásakor nemzeti zászlót tűzzenek ki az ablakokba. Már nincs kétség afelől, hogy az államfő a közgazdász Mario Montit kéri fel kormányalakításra. Ezt támasztja alá, hogy Berlusconi szombaton munkaebéden tárgyalt Montival. Sajtóértesülések szerint Monti szakértői csapatot állított össze, melynek egyetlen pártpolitikusa a külügyminiszter-jelölt Giuliano Amato lenne. A pénzügyminiszteri szék Guido Tabellinire, a milánói Bocconi egyetem közgazdász professzorára várna. Napolitano vasárnap délelőtt kezdi meg a pártokkal a konzultációkat. Az ellenzéki pártok kivétel nélkül Montit támogatják. A PdL az utolsó percig egyeztet a végleges állásfoglalásáról. Nemet mond Montira az Északi Liga, amely bejelentette, hogy amennyiben eddigi szövetségese Montit pártolja, ez pontot tehet az 1994 óta tartó Liga-PdL koalíció végére.

 

mti


 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.