Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-12-16 14:42:00

Kinek a nyakába varrják a devizahitelek terheit?

A Jobbik szerint a kormány és a devizahitelesek között csütörtökön aláírt megállapodás terheit az emberek fogják megfizetni,

Az ellenzéki párt szerint mert a kormány és a bankok áthárítják majd a rájuk eső terheket - jelentette ki Z. Kárpát Dániel pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki politikus emlékeztetett rá, hogy az elfogadott megállapodás értelmében a devizahitelesek helyzetének könnyítésének terheit a kormány és a bankok egymást között elosztva vállalják majd.

A megállapodás szerint ugyanis a fizetési nehézségekkel küzdő, késedelmesen fizetőknek forintra váltják a devizatartozást és 25 százalékát el is engedik, a végtörlesztés miatti veszteség 30 százalékát a bankok leírhatják a bankadóból, a rögzített árfolyamon törlesztőknek pedig a gyűjtőszámlán halmozódó összegből csak a tőkét kell megfizetniük, a kamatot az állam és a bank fizeti.

Z. Kárpát Dániel szerint viszont amikor a kormány arról beszél, hogy költségvetési forrásokból fedezi a terhek ráeső részét, akkor tulajdonképpen az adófizetők pénzét használja fel erre, a bankok pedig áthárítják majd a rájuk eső részt a lakosságra. Vagyis "ugyanúgy az emberek fizetnek, mint eddig, csak egy másik zsebből" - fogalmazott a jobbikos politikus.


MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Adósság
  • Portugália bedőlését jósolják
  • Böjte Csaba: fenntartható vágyak
  • Ki az igazi felelős a devizahitelesek problémájáért?
  • Nemsokára megmondják, ki miatt adósodtunk el
  • Végtörlesztés: sok a panasz
  • Szíjjártó: az új ötlet még a végtörlesztésnél is jobb
  • A kormány fáradhatatlanul készséges lesz
  • A Jobbik ma nagyon tolja
  • Melyik az egyetlen megbízható európai gazdaság?
  • Martonyi: Magyarország meg akar állapodni az IMF-fel

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.