Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-12-27 10:12:00

Hiteltörlesztés támogatással

Az 51 milliárdos rövidlejáratú hiteleik törlesztéséhez 7 milliárd forint támogatást kaptak az önkormányzatok - az erről szóló belügyminiszteri rendelet a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.

Azok az önkormányzatok kaptak támogatást, amelyek a háromnegyed éves mérlegjelentésükben 20 millió és 2 milliárd forint közti rövidlejáratú hitelt mutattak ki.
A támogatás formája vissza nem térítendő támogatás, amelyet a Magyar Államkincstár – egy összegben – legkésőbb december 30-ig folyósít.

Az önkormányzatok a támogatást elsődlegesen likvidhitel, folyószámla-hitelkeret, és munkabérhitel tartozásuk törlesztésére fordíthatják. A támogatás összegét – önkormányzatokra lebontva – a rendelet melléklete tartalmazza. A tipikus támogatás egymillió, illetve tízmillió forintos nagyságrendű.

Ennél nagyobb összegű támogatást kapott például Baja, amely az 1,8 milliárdos hitele után 259 milliós támogatáshoz jutott. Ajka 1,1 milliárdos hitele után 156 millió, míg Mátészalka 1,2 milliárdos hiteléhez 163 millió, Orosháza 1 milliárdos hiteléhez 142 millió, Veresegyház pedig 1,7 milliárdos hiteléhez 235 millió forintos támogatást kapott.

 

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Adósság
  • Portugália bedőlését jósolják
  • Böjte Csaba: fenntartható vágyak
  • Ki az igazi felelős a devizahitelesek problémájáért?
  • Nemsokára megmondják, ki miatt adósodtunk el
  • Végtörlesztés: sok a panasz
  • Szíjjártó: az új ötlet még a végtörlesztésnél is jobb
  • A kormány fáradhatatlanul készséges lesz
  • A Jobbik ma nagyon tolja
  • Melyik az egyetlen megbízható európai gazdaság?
  • Martonyi: Magyarország meg akar állapodni az IMF-fel

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.