Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-10-24 21:42:00

Hallgatók tüntettek Szegeden

Szegedi egyetemisták tüntettek az új felsőoktatási törvény ellen, az intézményi autonómia, a hallgatói jogok és az esélyegyenlőség megőrzése érdekében hétfő este.

A demonstrálók közül sokan kereplőt forgattak, egyforma, a törvény ellen tiltakozó pólót viseltek. A helyszínen tartózkodó újságírók becslése szerint a mintegy kétezer tüntető előtt Török Márk, a Szegedi Tudományegyetem hallgatói önkormányzatának elnöke hangsúlyozta: a hallgatói mozgalom soha sem pártok mellett vagy ellen, hanem ügyek érdekében lép fel.

A demonstrálók – akiket dj és rézfúvós zenekar szórakoztatott – transzparenseket emeltek magasba, amelyek közül több is Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár távozását követelte.
Török Márk – aki egyike volt a törvénytervezet ellen péntek estétől hétfő reggelig éhségsztrájkkal tiltakozó mintegy nyolcvan hallgatónak - azt mondta, Hoffmann Rózsa politikája nem konzervatív, hanem a rombolás politikája. A hallgatói önkormányzat elnöke azt kérte az államtitkártól: ne legyen a felsőoktatás Matuska Szilvesztere.

Meskó Eszter, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének helyi vezetője beszédében kifejtette, az új felsőoktatási törvény nem alkotható meg érdemi párbeszéd, az érdekeltek, így a hallgatók bevonása nélkül. Mint mondta, aggasztónak tartja, hogy a törvény több mint két tucat rendelet megalkotására hatalmazná fel a kormányt, olyan fontos kérdéseket is ebbe a körbe utalva, mint az intézmények finanszírozásának és gazdálkodásának szabályozása.

Benschütz Bálint jogászhallgató arról beszélt, nem értenek egyet az intézményi autonómiát megcsonkító tervezettel, amely számos, őket érintő fontos kérdésben – mint a tanulmányi és vizsgaszabályzat, vagy a juttatások ügye – megvonná a hallgatóktól az egyetértési jogot. Elmondta, elfogadhatatlannak tartják, hogy az államilag támogatott helyek számának csökkentése és a költségtérítések drasztikus emelése következtében a továbbtanulás nem szellemi teljesítmény függvénye, hanem pénz kérdése lenne.

A demonstrációt követően Török Márk újságíróknak elmondta, bízik abban, hogy a felsőoktatási törvény ügyében, akár már ezen a héten, értelmes kompromisszum születhet. Ebben szerinte sokat segíthet, ha a hallgatók és az oktatási tárca közötti egyeztetésbe bekapcsolódik Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter is.

 

mti


 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.