Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-12-23 12:40:00

Gyorsítana az új fejlesztési miniszter

Németh Lászlóné gyakorlati ember, aki elő tudja majd segíteni a gazdasági folyamatok felgyorsítását a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) élén, mondta el Németh Lászlóné.

Támogatta Németh Lászlóné miniszteri kinevezését az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetési bizottsága pénteki ülésén, amelyen a jelölt kifejtette, gyakorlati ember, s elő tudja majd segíteni a gazdasági folyamatok felgyorsítását a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) élén. A bizottság tagjai közül 19-en igennel, 6-an nemmel szavaztak.

Németh Lászlóné meghallgatásán a korábbi bizottsági üléseken elmondottak mellett kifejtette: kiemelten figyelembe veszi majd a magyar vállalkozások szempontjait, és igyekszik támogatni a kis- és közepes vállalkozásokat.

Hangsúlyozta, hogy jól ismeri a minisztérium által felügyelt területeket. Úgy vélte, a tárca létrehozásával átfogó területeket egységesítettek, és mára bebizonyosodott, hogy jól működő rendszer alakult ki. Az NFM kulcsszerepet tölt be a kormány stratégiai döntéseinek megvalósításában, és ez a jövőben is így marad - fogalmazott, hozzátéve: a tárcát egységes stratégiai szemlélet és a források célzott felhasználása jellemzi.

A lényeges célok között említette a pályáztatás további könnyítését, a nemzeti vagyon megóvását és hatékony működtetését, a közpénzek átlátható, racionális felhasználását, továbbá az energiaellátásban az atomenergia szerepének megőrzését, a megújuló energiaforrások arányának növelését.

Különösen fontosnak nevezte a magyar kis- és közepes vállalkozások támogatását, ezen belül azt, hogy könnyebben juthassanak állami megrendelésekhez. Elmondta: ha minden kisvállalkozás csak egyetlen alkalmazottat foglalkoztat, már az is százezres nagyságrendet jelent.

A képviselők több kérdést is feltettek a jelöltnek. Ékes József (Fidesz) a kisvállalkozások fejlesztésébe bevonandó külső forrásokról kérdezett.

Szekeres Imre (MSZP) szerint az elmondottak nem adnak kellő támpontot ahhoz, hogy eldönthessék, támogatható-e a jelölt. Ezért a képviselő több kérdést is feltett, ezen belül egyebek mellett a közösségi közlekedés átalakításáról, a MÁV finanszírozhatóságának fenntarthatóságáról, az uniós források minél jobb kihasználásáról, illetve a Magyar Posta versenypiacra való felkészítéséről.

Dancsó József (Fidesz) úgy vélte, az aprólékos kérdésekre való válasznak még nem kell feltétlenül a jelölt birtokában lennie, de szintén felvetette, hogyan lehet az uniós források felhasználást felgyorsítani.

Pősze Lajos független képviselő megköszönte, hogy a jelölt ilyen időszakban vállalja a pozíciót. Megkérdezte, sikerül-e olyan gazdasági környezetet kialakítani, hogy a kis- és közepes cégek alkossák a magyar gazdaság gerincét.

Nyikos László (Jobbik), a bizottság elnöke azt kérdezte, mikorra készül el az állami vagyonleltár, illetve felvetette az uniós források magyar gazdaságfejlesztésbe való minél nagyobb mértékű bevonásának kérdését.

Németh Lászlóné válaszában elmondta: a kis- és közepes vállalkozások segítésében már eddig is jelentős eredményeket értek el, például a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által a velük megkötött szerződésék heti átlaga 103-ról 200-ra emelkedett. Hozzátette, hogy a folyamatot tovább kell vinni, és gyorsabbá, egyszerűbbé kell tenni a pályázatokkal kapcsolatos adminisztrációt.

A közösségi közlekedésről elmondta: az ezzel kapcsolatos eredeti koncepció részben a külső körülmények hatásra megváltozott. Példaként említette, hogy kezdetben a MÁV teljes körű konszolidációjával számoltak, amire mintegy 300 milliárd forintot terveztek fordítani, de ma a vasútra fordítható összeg már csak 50 milliárd, ami arra elég, hogy az adóssága jövőre ne nőjön tovább.

Kifejtette, hogy a Magyar Posta felkészítése a 2013-as nyitásra folyamatban van, a jövő év közepére átfogó tervezet készül erre.

Az uniós pénzek felhasználásáról elmondta: ennek egyik eleme, hogy megpróbálják felgyorsítani a vállalkozásfinanszírozást. Hozzátette, hogy 100 százalékos lehívással lenne elégedett, de ezt még egyetlen ország sem tudta elérni.

Németh Lászlóné az állami vagyonleltárról elmondta, hogy az folyamatosan készül, a tervek szerint már januártól közzéteszik az elért eredményeket, s folyamatosan nyomon lehet majd követni, hogyan halad a munka.

A fejlesztési bankban 1998-2002 között betöltött szerepéről elmondta, hogy elsősorban a hitelezésért volt felelős, illetve hozzá tartozott az a beruházási iroda is, amelyik a nemzeti autópálya kezelő társaságot hozta létre.

A szavazás előtt vita alakult ki a jelölt alkalmasságáról. Boldvai László (MSZP) felvetette, nem gondolja-e úgy, hogy jól felfogott saját érdekében, illetve a miniszterelnök tekintélyének megóvása érdekében vissza kellene lépnie. Szekeres Imre (MSZP) úgy vélte, a képviselői kérdésekre adott válaszai alapján a jelölt nem alkalmas a miniszteri poszt betöltésére, részben azért is, mert nincs politikai tapasztalata.

Szijjártó Péter (Fidesz) kifejtette, ne tévessze meg a jelöltet az a hang, amit a szocialista képviselők részéről hall, ha idejár, ez majd sokkal rosszabb lesz. Hozzátette, "valóban, még soha nem fordult elő, hogy valaki a gazdasági életből, nulla politikai tapasztalattal érkezett a kormányba, mert soha nem hívták még a miniszterelnököt Bajnai Gordonnak és a pénzügyminisztert Oszkó Péterek".

Németh Lászlóné a szavazás előtt a polémiára reagálva elmondta: gyakorlati ember, amit elért, azt a munkájával érte el, s ez a jövőben is így lesz. A többire nem kívánt reagálni.

 

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.