Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-09-10 10:44:00

Feloszlatta magát az önkormányzat

Feloszlatta magát a Pest megyei Pilisszentkereszt Község Önkormányzatának képviselő-testülete.

Az MTI-hez szombaton eljuttatott, Lendvai József polgármester által aláírt közlemény szerint a testület a szeptember 8-i ülésén Havelka József képviselő sürgősségi indítványára a jelenlévők többségének döntésével mondta ki a feloszlatását. A képviselő azzal indokolta az előterjesztését, hogy a képviselő-testület nem tud együttdolgozni a polgármesterrel és a jegyzővel.

A polgármester szerint a döntés sérti az önkormányzat érdekeit, ezért kezdeményezte a napirend ismételt megtárgyalását. A képviselő-testület szeptember 13-án ül össze ismét. A képviselő-testület feloszlása a polgármester megbízatását is megszünteti. Feloszlás esetén időszaki választásokat kell tartani 3 hónapon belül. Az új képviselő-testület alakuló üléséig, illetve az új polgármester megválasztásáig a korábbi testület, illetve polgármester gyakorolja hatáskörét.

 

 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Önkormányzat
  • Sorra dőlnek be az önkormányzatok?
  • Megúszták a fővárosi képviselők
  • Így folyik a közpénz: közel egymilliós fizetés a szocialista képviselőnek
  • Dramatikus levél Dörnerről Tarlósnak
  • Nem mindegy, ki Rogán szomszédja
  • Vagyonvita – megegyezés másfél évtized után
  • Visszakapcsolták a gázt a gyömrői iskolában
  • Miért keres ennyit Havas Szófia?
  • Díjkompenzációval csökkenthető a távfűtési díj
  • Nem tudnak fizetni: az önkormányzatok tárgyalnak a bankokkal

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.