Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-12-03 20:45:00

Felfüggesztette kampányát a zaklatással vádolt elnökjelölt

Herman Cain republikánus elnökaspiráns szombaton bejelentette, hogy felfüggesztette választási kampányát.

Cain egyúttal közölte, hogy "B-tervként" egy új, a CainSolutions.com weboldal köré tömörülő közösséget hoz létre, hogy a "nép" az ellenőrzése alatt tarthassa a washingtoni politikát. Azt egyelőre nem osztotta meg követőivel, hogy az eddigi vetélytársai közül melyiknek a támogatását fogja javasolni. "Felfüggesztem az elnöki kampányomat, az engem és a családomat érő folyamatos zaklatás és folyamatos sértések miatt" - jelentette ki Cain, aki a felesége, Gloria társaságában jelent meg táborának összesereglett tagjai előtt.

Az üzletemberből lett elnökaspiránst az elmúlt hetekben négy nő is szexuális zaklatással vádolta meg, egy pedig azt állította, hogy 13 éven át házasságtörő viszonyt folytatott vele; a vádakat Herman Cain ismételten "hamisnak" és "megalapozatlannak" minősítette.
Visszalépési nyilatkozatában Cain úgy fogalmazott, hogy "mellékvágányra terelték a kampányát", valamint azt a képességét, hogy "megoldásokat mutasson be" az amerikai népnek.

A volt étteremlánc-vezér októberben még vezette a republikánus elnökaspiránsok népszerűségi listáját, ám a vele kapcsolatban hangoztatott vádak hatására elapadtak az önmagát konzervatívként pozicionáló jelölt kampányának amúgy sem bőséges támogatói forrásai.

A közvélemény-kutatások szerint Cain elpártoló támogatói az elmúlt hetekben elsősorban az elnökaspiránsi mezőnyt vezető Mitt Romney volt massachusettsi kormányzóhoz és Newt Gingrich volt képviselőházi elnökhöz álltak át. A georgiai üzletember visszalépésével immár elméletileg is megszűnt annak a lehetősége, hogy 2012-ben az Egyesült Államok mindkét nagy pártja részéről fekete jelölt versenyezzen a Fehér Házért.

 

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Amerika
  • Így látnak minket az amerikai konzervatívok
  • Romneyt bírálják a vetélytársak
  • A Wikileaks miatt váltottak nagykövetet
  • Így kapaszkodik össze a vallás és a politika
  • Egyre több a hajléktalan gyermek
  • Újabb háborúra készül Amerika?
  • Így fényezik magukat a mormonok
  • Durvuló vita az elnökjelöltek között
  • Pszichopata hatalomátvétel a Wall Streeten?
  • Egymillió dollárossal akart fizetni

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.