Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-12-22 19:35:00

ENSZ: engedjék szabadon Tóásót

Az ENSZ önkényes fogva tartásokat vizsgáló munkacsoportja felszólította Bolívia kormányát, hogy engedje szabadon a terrorizmussal vádolt Tóásó Elődöt.

Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságának (HCHR) különleges eljárásokkal foglalkozó részlege - amely Tóásó Edit kérésére foglalkozott az üggyel - az öt ország független jogi szakértőinek véleménye alapján született döntésről szerda este értesítette Tóásó Előd testvérét.

A munkacsoport tízoldalas jelentése szerint Bolívia megsértette az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának, valamit az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatának több cikkelyét.
A független jogi szakértők rámutattak, hogy Tóásó Elődöt letartóztatási parancs nélkül, jogtalanul vették őrizetbe, és egy helyileg nem illetékes bíróság előtt folyt a vádemelési összefoglaló tárgyalás, pedig az érintett ügyét kizárólag Santa Cruzban lehetne tárgyalni.

Bolívia emellett megsértette az ártatlanság vélelmét, ugyanis Tóásóról őrizetbe vételének pillanatától bűnösként beszéltek. A bolíviai kormány nem tartotta be a 18 hónapban maximált előzetes letartóztatási szabályt. A munkacsoport azt is kifogásolta, hogy a letartóztatást követő 32 hónap alatt nem volt vádemelési tárgyalás, valamint megsértették a független, tisztességes eljáráshoz való jogra vonatkozó nemzetközi szabályokat.

Tóásó Előd ügyében a Székely Szeretetszolgálat vállalta egy nemzetközi hírű Santa Cruz-i jogvédő megbízásának összes költségét, így a jövő év első felében lezajló tárgyaláson várhatóan már ő látja el az erdélyi magyar származású férfi védelmét.

A család és a szeretetszolgálat nemzetközi kampányba kezd a férfi kiszabadításáért és rehabilitálásáért.

Tóásó Edit az MTI-nek azt mondta, hogy a HCHR jogi szakértőinek döntése igazolta, amit a család és az ügy ismerői kezdettől állítottak, hogy testvérét jogtalanul, önkényesen tartják fogva. A bolíviai bíróságnak 115 napja lenne a tárgyalás lefolytatására, az ítélet meghozatalára, de eddig még az ügyben ítélkező bíróság sem állt fel.

Úgy véli, hogy miután elsőként a bolíviai kormányt kellett értesíteni a HCHR döntéséről, oda legalább három hete meg kellett érkeznie az értesítésnek. Bízik benne, hogy az öccse kiszabadításért folytatott kampányt a magyar kormány is támogatja majd.

Tóásó Előd ügye 2009 áprilisáig nyúlik vissza, amikor a rendőrség bejelentette, hogy felszámolt egy terrorista csoportot, amely Rózsa Flores Eduardóval az élén meg akarta bontani az ország egységét, és merényletet tervezett Evo Morales elnök ellen.

A bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores, az erdélyi Szovátáról való Magyarosi Árpád és az ír Michael Martin Dwyer életét vesztette a Santa Cruzban végrehajtott kommandós rajtaütésben. Az akcióban elfogott Tóásó Előd és a horvát-bolíviai állampolgárságú Mario Tadic azóta a La Paz-i San Pedro börtönben raboskodik.

Ellenzéki körök és egyes diplomaták szerint kreált ügyről van szó, és a háttérben a bolíviai kormánynak az a szándéka áll, hogy lejárassa legbefolyásosabb, Santa Cruzban szervezkedő ellenfeleit.

Az esetet vizsgáló bolíviai bíróság november elején lezárta az eljárás első, vádemelési szakaszát, és esküdtszék elő utalta az ügy 39 gyanúsítottját, köztük Tóásó Elődöt.

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.