Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-09-02 16:46:00

Csatornát és árkot takarít több mint ezer roma

Szeptembertől öt megyében több mint ezer, főként roma álláskereső kapott munkát a vízi társulatoknál - mondta Nagy Linda, a Belügyminisztérium szóvivője.

A szóvivő emlékeztetett, hogy a foglalkoztatás a tavasszal a kormány és az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) között létrejött megállapodás része. Mint kifejtette, a Start-munka mintaprogram keretében 1.078 álláskereső dolgozik szeptember 1-je és november 30-a között az ország öt megyéjében – Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Békés megyékben – 19 vízi társulatnál, összesen 144 településen.

A programban résztvevők a lakóhelyük közelében lévő, a projektben érintett településen napi 8 órában a külterületi csatornák és árokhálózatok karbantartását és tisztítását végzik - közölte.
A munkát roma brigádvezetők segítik, a résztvevők kiválasztásában pedig a helyi roma kisebbségi önkormányzatok is szerepet vállaltak.

A projekt összköltsége 382 millió forint. A tavasszal a romák foglalkoztatásáról kötött megállapodás részeként más kezdeményezések is indultak a napokban, így hét megyében a közutak karbantartására foglalkoztatnak több mint 750 embert - ismertette. Májusban a kormány és az ORÖ megállapodott arról, hogy legalább százezer munkanélküli romát vonnak be 2015-ig a munkaerőpiacra. Emellett akkor olyan átfogó oktatási változásokat jelentett be a kormány, amelynek eredményeként 20 ezer roma fiatal 50 szakmunkásképző iskolában piacképes szakmát szerez. Célként határozták meg továbbá, hogy a szak- és a felnőttképzésben körülbelül 50 ezer, ma legfeljebb szakiskolai végzettségű roma felnőtt piacképes szakképzését szervezik meg.

MTI
 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.