Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-10-23 18:15:00

Civilek: kampány egy alternatív köztársasági elnökért

Civilek tüntettek a kormány által folytatott politika ellen vasárnap Budapesten.

A demonstráción felszólalók azt hangsúlyozták, hogy a jelenlegi politikai hatalommal szemben alternatívát kell nyújtania a civileknek, ehhez pedig összefogásra, szerveződésre van szükség.

A „Nem tetszik a rendszer?!” címmel tartott megmozdulást az Egymillión a sajtószabadságért facebook-csoport hirdette meg. A felszólalók arról beszéltek, hogy meg akarják szervezni a most még hiányzó erőket, illetve szükségesnek tartják a demokratikus erők összefogását. Ennek célja a „köztársaság újraalapítása, a negyedik köztársaság megteremtése” – hangoztatták. A szervezők az Erzsébet hídnál felállított színpadtól a Városház utcáig érő többezres tömeg előtt bejelentették, hogy két hét múlva kampányt indítanak alternatív köztársasági elnök keresésére, akit a tervek szerint március 15-én választanának meg közfelkiáltással.

 

mti

Fotó: Vörös Szilárd

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.