Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-10-03 10:00:00

Budapest jövője két verzióban

Budapesttel kapcsolatban két verziót tartalmaz az új önkormányzati törvény végleges változata – adta hírül a hétfői Magyar Hírlap.

A lap információja szerint a Belügyminisztérium már megküldte előzetes egyeztetésre az anyagot az igazságügyi tárcának.

A dokumentumban az egyik változat a főpolgármester elképzeléseit – erős központ, gyenge kerületek –, míg a másik a Budapesti Önkormányzati Szövetség által preferált gyengébb központ, erősebb kerületek koncepciót tükrözi a napilap szerint.

A Magyar Hírlap kormányzati forrásokra hivatkozva hétfőn azt írta, a szöveg azért tartalmaz két verziót, mert a belügyi tárca nem akart állást foglalni a politikailag kényes fővárosi kérdésben, a döntést inkább a kormányra bízza.

A lap információi szerint az ősszel tervezett kétharmados szabályozások közül az önkormányzati törvény áll a legmagasabb készültségi szinten, azt a kabinet várhatóan november elején terjeszti a parlament elé, amely így decemberben el is fogadhatja a jogszabályt.

mti

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.