Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-11-16 12:40:00

Budapest a bevásárlóturizmus toplistáján

A Global Blue által szponzorált Globe Shopper City Index – Europe 33 várost rangsorolt, Budapest a nemzetközi bevásárlóturizmus élvonalában szerepel – közölte a Global Blue pénzügyi szolgáltató vállalat szerdán.

A közlemény szerint a nemzetközi bevásárlóturizmus szempontjából Budapest egyike Európa 10 legközkedveltebb városának, tizedik helyével megelőzi Milánót. A lista élén London áll, mögötte Madrid és Barcelona második, majd Párizs, Róma, Berlin következik. Budapest után a 12. helyen szerepel Bécs, míg Moszkva a 19.

A közlemény szerint Budapest az „árszínvonal” kategóriájában érte el az egyik legjobb eredményt, a vizsgált városok közül a hatodik lett. A magyar főváros kiemelkedő helyezését megalapozta, hogy a kategóriában vizsgált szempontok közül a négycsillagos szállodai szobák árának rangsorában a lista harmadik helyére került. A felmérés szerint Budapesten kedvező az ételek és italok árfekvése, a magyar főváros itt az első öt város között szerepel. Budapest annak ellenére szerezte meg a 6. helyet az „árszínvonal” kategóriában, hogy a forint nemzetközi valutapiacokon jellemző volatilitása erősen lefelé húzta az eredményt – áll a közleményben.

A „szállodák és a közlekedés” kategóriájában Budapest Prágával osztozik a 11. helyen. Míg a „kényelem” kategóriában a 33 vizsgált helyszín közül a 21. helyen áll.

 

mti

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.