Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-08-23 15:57:00

Brit zavargások: 1400-an álltak bíróság elé

Eddig több mint 1400 ember állt bíróság elé a hónap eleji zavargásokkal összefüggésben Angliában - közölte kedden a brit igazságügyi minisztérium.

A tárca szerint közülük 157 embert ítéltek el, 327-et óvadék ellenében szabadlábra helyeztek, és 800-an továbbra is őrizetben maradnak. Ez azt jelenti, hogy a bíróság elé kerültek 62 százaléka marad őrizetben, holott ez az arány általában 10 százalék. A rendbontások idején randalírozók üzleteket fosztottak ki, épületeket gyújtottak fel, és öt ember életét vesztette.

A londoni rendőrség tiltakozik azon vádak ellen, amelyek szerint a rendőrök olyan utasítást kaptak volna, hogy minden esetben azt javasolják, tartsák őrizetben a gyanúsítottakat, és senkit se engedjenek óvadék ellenében szabadon.

A The Guardian című brit lap keddi számában olyan dokumentumot idézett, amely állítólag a rendőröknek a zavargások alatt kiadott utasításokat tartalmazta. A dokumentum szerint a rendőrség „stratégiai döntést hozott, hogy minden esetben szorgalmazzák az őrizetben tartást a rendőrőrsön és később a bíróságon is”.

A lap szerint ez az utasítás megmagyarázhatja, hogy miért nem érték be figyelmeztetéssel a kisebb bűncselekmények elkövetőinek esetében, illetve miért nem helyezték óvadék ellenében szabadlábra azt a 23 éves férfit, aki 3,50 font értékben lopott ásványvizet. A londoni rendőrség tagadja, hogy ilyen utasítást adott volna ki. Szóvivőjük közölte: az igazságügyi tárca frissen közzétett adatai is ezt bizonyítják.

 

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Zavargások
  • Így lőtték a keresztényeket: tudósítás a helyszínről
  • Exkluzív: megrázó videó az utcai harcokról
  • Ők az új alaptörvény díszkiadásának festői
  • Tiltakozási hullám: vége a kapitalizmusnak?
  • Nem hagyják a bankárokat aludni a „felháborodottak”
  • Vegyi fegyverek a lázadóknál
  • Zavaragások lesznek Amerikában is?
  • Megtámadták az izraeli nagykövetséget
  • Keresztény fiatalok muszlimokra támadtak
  • Összecsapások az iszlámellenes tüntetésen Londonban

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.