Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-08-06 14:36:00

Bombariadó, rongálás, fenyegetés: sok a balhé a magyar bíróságokon

Összesen 45 rendkívüli és egyéb esemény történt a bíróságokon, mindemellett csökkent a bírósági épületek előtti fenyegető jellegű demonstrációk száma, és kevesebbszer rongálták meg szándékosan az épületeket - derül ki az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) múlt évi beszámolójából, amelyet a héten nyújtott be a testület a parlamentnek.

Tizenhét bombariadót regisztráltak, kétszer fenyegettek meg bírákat, két bírósági épületrongálás és 18 egyéb cselekmény történt. Az OIT beszámolójában rögzítette: az okokat elemezve elmondható: az említett események kezelésére vonatkozó bírósági intézkedések segítették, hogy az elmúlt két évben a bírákkal szemben tettlegességre, konkrét fizikai bántalmazásukra nem került sor.
Hozzátették: ez nem jelenti azt, hogy a bírákat ne rágalmaznák, sértegetnék, fenyegetnék. Az ilyen jellegű cselekmények több alkalommal kimerítették a rágalmazás és a becsületsértés törvényi tényállását.

Az OIT szerint indokolt megemlíteni, hogy 2010-ben csökkent a bíróságok épületei előtti fenyegető jellegű demonstrációk száma, kevesebbszer rongálták meg szándékosan az épületeket. Ehhez hozzájárult az is, hogy a tárgyalt ügyek ismeretében a vezetők és bírák előzetesen felmérték a várható kockázatokat, mozgósították a rendőri szerveket és a bíróságokon a biztonsági személyzetet.

A testület fontosnak tartotta felhívni a figyelmet az események eddigi rendszerezésébe nehezebben illeszthető új formákra is. Ilyenek közé sorolták például az informatikai úton várható zaklatásokat, illetve ezzel kapcsolatosan a bírák személyének és a bírósági adatoknak a megvédését, amelyekről az OIT a közelmúltban ajánlást adott ki.

 

 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.