Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-10-14 12:15:00

Berlini gyújtogatók: reménytelen hadjárat?

Mindeddig semmi eredménnyel nem járt a berlini vasúti gyújtogatók ellen indított rendőrségi hadjárat.

Miközben a hatóságok bottal ütik a tettesek nyomát, a gyújtópalackok elhelyezését vállaló, szélsőbaloldalinak minősített szervezet ismét jelentkezett. Internetes közleményében – amelyből a pénteki Die Welt ismertetett részleteket – a magát egy izraeli vulkán után Heklának nevező csoport az elmúlt napok politikai vitáira reagálva elutasította, hogy terrorszervezet lenne.

Közleményében azt állította, hogy nem áll szándékában emberek meggyilkolása, nem tervez semmifajta fegyveres támadást, akcióival senkit nem akar veszélyeztetni. A gyújtópalackok elhelyezésével célja „mindössze” az, hogy tönkretegye a német vasút jelző-, illetve adatkommunikációs berendezéseit. A lakosságot a szervezet arra szólította fel, hogy „ne hagyja magát megtéveszteni” a hatóságok által. A Hekla a hét elején megjelent első közleményében azt hangoztatta, hogy mindezzel Németország afganisztáni katonai szerepvállalása ellen kíván tiltakozni.

Az elmúlt napokban ismeretlen tettesek több mint húsz, gyutacshoz csatlakoztatott, gyúlékony folyadékot - a hírek szerint benzint - tartalmazó palackot helyeztek el a berlini főpályaudvaron, illetve a német főváros több más vasúti csomópontján a sínpályák közvetlen közelében. A vasutasok bejelentései nyomán a hatóságok szinte valamennyit hatástalanították, kettő közülük azonban felrobbant, személyi sérülés azonban nem történt.

A Die Welt a Hekla második közleményéhez fűzött kommentárjában nevetségesnek, de egyben szomorúnak nevezte, hogy egy radikális csoport a lakosság megértését kéri bűncselekményeihez. Mindez azonban nem változtat azon, hogy a tetteseknek semmi nyoma, noha szakértők arra számítanak, hogy a különös merényletek folytatódnak – tette hozzá a lap.

Közben nem csitul a vita azzal kapcsolatban, hogy egyszerű szabotázsakciókról, vagy a szélsőbaloldali terrorizmus új – a hetvenes évek gyújtogatásokkal kezdődött és gyilkosságokig terjedő terrorhadjáratát felidéző – formájáról van szó. A konzervatív CDU/CSU a rendőrséggel együtt a szélsőbaloldali terrorizmus veszélyére figyelmeztet, miközben az ellenzéki pártok - a szociáldemokratákkal az élen - elutasítják ezt, azt hangoztatva, hogy közönséges bűnözők az elkövetők.

A vita kapcsán több újság arra figyelmeztetett, hogy a benzines palackok valójában a politika számára jelentettek gyújtóbombát. A lapok elítélték a parlamenti pártokat, amelyek megítélésük szerint a történteket arra használják fel, hogy politikai tőkét kovácsoljanak maguk számára. A gyújtópalackos merényletsorozat a rendőrség és a bíróságok feladata, nem pedig a politikáé – írták a német lapok.

mti

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.