Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-12-20 15:46:00

Baja van a köznevelési törvénnyel a pedagógus-szervezetnek

A Pedagógusok Szakszervezete sajnálatosnak tartja, hogy az Országgyűlés hétfő éjjel megszavazta a nemzeti köznevelésről és a szakképzésről szóló törvényeket, mivel nem nyújtanak megoldást az égető problémákra, inkább tovább generálják azokat.

Az érdekvédelmi szervezet az MTI-hez eljuttatott keddi közleményében mélységesen elszomorítónak nevezte, hogy egy ilyen fontos, a társadalom jövőjét hosszútávon meghatározó kérdésben a kormánypárti képviselők - sok esetben saját szakmai meggyőződésüket is feladva - a miniszterelnökkel szembeni feltétel nélküli lojalitás miatt szavaztak igennel. A PSZ szerint az országgyűlési képviselők annak ismeretében hozták meg döntésüket, hogy tisztában voltak azzal, a közoktatás rendszerének államosításához legkevesebb négyszázmilliárd forintra volna szükség, amelynek a fedezetét az ugyancsak hétfőn elfogadott, a 2012. évi költségvetésről szóló törvény nem tartalmazza. A 2013. évi költségvetés terhére történő ilyen mértékű kötelezettségvállalás teljesítésének lehetősége a ma ismert viszonyok között teljességgel bizonytalan - írták.

A képviselők tudták, hogy az új törvény az állami fenntartásba kerülő intézmények bezárását, a pedagógusok nagyarányú elbocsátását teszi lehetővé; hogy a közoktatási államtitkárság kommunikációjával ellentétben a pedagógusok munkaterhei növekedni fognak, és semmiféle garancia nincs arra, hogy a megígért keresetnövekedés forrása biztosítva lesz - sorolták.A PSZ szerint azt is tudták a képviselők, hogy a beiskolázás, a továbbtanulás lehetőségének a korlátozása az esélyegyenlőtlenség további fokozását eredményezi, hiszen a tanulók jelentős hányada elől elzárja az utat a munkaerőpiacra történő belépéshez szükséges ismeretek és szakképesítések megszerzéséhez, a felsőoktatásba való bejutáshoz.

"A képviselők tudták, hogy a 16 évre csökkentett tankötelezettségi korhatár bevezetése éppen azokat a nagyon hátrányos helyzetben lévő tanulókat fogja érinteni, akiknek az oktatás az egyedüli kitörési lehetőségük a környezet okozta hátrányok mérséklésére" - olvasható a szakszervezet közleményében.

 

MTI


 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.