Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2012-01-15 18:07:00

Antiszemita a kormány?

Antiszemitizmus Magyarországon - Mit lehet tenni? címmel tartottak pódiumbeszélgetést a magyarországi politikai helyzetről vasárnap a berlini Schaubühne színházban.

Paul Lendvai magyar származású osztrák újságíró hangsúlyozta: Magyarországon "nincs politikai antiszemitizmus", ugyanakkor a Jobbik előretörésével olyan hangulat alakult ki, amelyben egyre inkább elfogadottá válik "az antiszemitizmus nyelve".

Heller Ágnes filozófus kiemelte: Magyarországon több európai országgal ellentétben kizárólag jobboldali antiszemitizmusról lehet beszélni. Közölte: a Fidesz ugyan nem folytat nyíltan antiszemita politikát, de versenyben áll a szélsőjobbal, ezért átvesz tőle retorikai elemeket, amelyek között vannak olyanok, amelyekből "antiszemita következtetéseket lehet levonni."

Ivan Nagel magyar származású német színházi szakember azt hangsúlyozta, hogy Magyarországon jelenleg az antiszemitizmusnál sokkal veszélyesebb a romák és a melegek elleni gyűlölet. Hozzátette: az országban "robbanásveszélyes szélsőjobb agresszió" jelent meg, amely szembefordul mindennel, ami idegennek minősül.

A beszélgetés idővel elkanyarodott az eredeti témától, a szó a magyarországi politikai helyzetre terelődött. Schiff András zongoraművész hangsúlyozta, hogy a változásokhoz nem elég néhány értelmiségi, az utca támogatása is kell, az utóbbi időben pedig éppen ez utóbbinak látszanak a jelei "élénk ellenzéki mozgalmak" formájában.

A közönség soraiban felmerült, hogy gyűjtést kellene indítani a magyarországi változások előmozdításának támogatására, a rendezvényen kialakult közmegegyezés szerint az anyagi támogatás címzettje a Klubrádió lesz.

 

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.