Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-12-27 16:00:00

Amerika Magyarország demokráciájáért aggódik

Hillary Clinton amerikai külügyminiszter még karácsony előtt levelet küldött Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek - mondta az MTI-nek Szijjártó Péter.

A miniszterelnök szóvivője elmondta: a miniszterelnök természetesen „a szokásos rendnek megfelelően válaszolni fog a levélre”. A Népszabadság internetes oldala kedden számolt be arról, hogy december 23-án terjedelmes levelet küldött az Egyesült Államok külügyminisztere, Hillary Clinton a magyar kormányfőnek.

A nol.hu szerint az amerikai diplomácia vezetője a magyar demokratikus intézményrendszer szisztematikus leépítésével kapcsolatban fejti ki véleményét, miután – mint írják – a tengerentúli sajtó „már hetek óta visszhangzik az Orbán-kormány törvényalkotási ámokfutásának újabb és újabb epizódjaitól”. A portál szerint a levél megerősíti az elmúlt hetekben többször hangoztatott amerikai aggodalmakat a bíróságok függetlenségével, az új egyházügyi törvénnyel és a média szabadságával kapcsolatban. Új bírálati elemként pedig felbukkan az is – teszik hozzá –, hogy a Klubrádió frekvenciáját más adónak ítélték.

Hillary Clinton amerikai külügyminiszter júniusi budapesti látogatásán támogatásáról biztosította a miniszterelnöknek a magyar gazdaság újjáépítésére és megerősítésére irányuló elkötelezettségét, kifejtette azonban aggodalmait is, hogy a kétharmados többség adta lehetőségekkel élve, a kormány által végrehajtott változások következtében Magyarország képes lesz-e hű maradni saját demokratikus hagyományaihoz. Valódi elkötelezettséget kért az igazságszolgáltatás függetlensége, a szabad sajtó és a kormányzati átláthatóság mellett.

Az amerikai nagykövetség nem erősítette meg az Orbán Viktornak címzett levél hírét kedden az MTI-nek. „Ezt sem mi, sem Washington nem fogja megerősíteni” – közölte a diplomáciai képviselet. Hozzátette, hogy a nagykövetség nem ad tájékoztatást a washingtoni külügyminisztérium diplomáciai kommunikációjáról, és ahhoz nem fűz megjegyzést.

A nagykövetség kitért arra: az Egyesült Államok többször kifejezte aggodalmát a magyar alkotmány lényegi reformja miatt, jelezve, hogy a személyi szabadságjogokat, valamint a szükséges fékek és ellensúlyok rendszerét meg kell őrizni. „Fontos, hogy ezeket a változtatásokat megfelelő átláthatóság jellemezze, és vita kísérje” – közölte a nagykövetség.

 

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Amerika
  • Így látnak minket az amerikai konzervatívok
  • Romneyt bírálják a vetélytársak
  • A Wikileaks miatt váltottak nagykövetet
  • Így kapaszkodik össze a vallás és a politika
  • Egyre több a hajléktalan gyermek
  • Újabb háborúra készül Amerika?
  • Így fényezik magukat a mormonok
  • Durvuló vita az elnökjelöltek között
  • Pszichopata hatalomátvétel a Wall Streeten?
  • Egymillió dollárossal akart fizetni

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.