Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2012-01-02 16:30:00

Akinek nem adja ki a nevét a Google

A 2006 óta sorozatban „eltűnő” és „megkerülő” ügyvédet ezúttal három év börtönre ítélték.

Kao Csi-seng (Gao Zhisheng) kínai emberjogi aktivista a Kína északnyugati csücskében lévő Hszincsiang (Xinjiang) tartomány egyik börtönében ül - állítja testvére, Kao Csi-ji (Gao Zhiyi). Kao Csi-seng 2010 áprilisában tűnt el, hollétéről még legközelebbi családtagjai sem tudtak, bebörtönzéséről most egy hivatalos dokumentumból értesültek.

Az idén 46 éves emberjogi ügyvéd a 2000-es évek közepén aktivisták és vallási kisebbségek védelme miatt került a hatóságok figyelmének középpontjába. Kao ezenkívül többször nyert pert hivatalos szervek ellen földvitákban, s munkásokat is segített munkaadóikkal szemben igazságtalanság leleplezésében. 2006 februárjában Kao Csi-seng, valamint Hu Csia (Hu Jia) és más aktivisták éhségsztrájkot hirdettek meg, amelyhez az ország számos tartományában, s az országon kívül is csatlakoztak. Kao ezt követően, 2006 augusztusában "eltűnt", hivatalosan szeptemberben tartóztatták le, s az állam ellen irányuló felfordulás okozásának és nyugtalanság szításának vádjával három év börtönre ítélték. Ezt később öt év felfüggesztett büntetésre enyhítették, s egy évre megfosztották politikai jogaitól is.

Szabadon engedése után az aktivista részletesen beszámolt a kéthónapnyi fogva tartása alatt ellene elkövetett visszaélésekről, 2007-ben írt, az Egy igazságosabb Kína címet viselő memoárjában a Kínai Kommunista Pártot állami pénzből finanszírozott kínzással vádolta. Az ügyvédet 2007 szeptember végén vették őrizetbe újra, miután az Európai Parlament alelnökének és az amerikai kongresszusnak címzett nyílt leveleiben a 2008-as pekingi olimpia bojkottját szorgalmazta. A rendőrség 2009 februárjában ismét kihallgatásra vitte. Családja ezután csak 2010 márciusában látta őt újra.

"Megkerülése" után az aktivista úgy nyilatkozott, feladja a központ elleni küzdelmét, családja biztonsága és a velük való együttlét érdekében. A jogász ennek ellenére 2010 áprilisában újra "eltűnt", a 2012 első napján kapott levél azóta az egyetlen hivatalos értesítés vele kapcsolatban. A Hszinhua hírügynökség ezt megelőzően decemberben arról tudósított, három év börtönbüntetésre ítélték, a próbaidő szabályainak megszegéséért, azt azonban nem írták meg, hol van Kao. Az emberjogi aktivista nevére való keresés a kínai Google-on, a Baidu-n eredménytelen, a találatok a szöveg szerint "a hatályos szabályok értelmében nem jeleníthetőek meg".

 

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Kína
  • Szisztematikusan írtják a nőket Kínában
  • Kína: gyülekezeti ház falára feszítették fel a hívőket
  • Valóban emberrablás történt?
  • Vitték az iPhone-t, mint a cukrot
  • Tízezer milliárd dollár
  • Kínai tudósok szerint nem jó a zárt tér
  • Sárkány éve: szeméttömeg és szelleműzés
  • Ma a világ egyhatoda ünnepel
  • Kevés a kínai
  • Halál jár csalásért Kínában

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.