Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-12-16 11:15:00

Ahol golyó jár a szólásszabadságért

Meggyilkoltak egy neves újságírót péntekre virradóra az észak-kaukázusi Dagesztánban.

A 46 éves Hadzsimurad Kamalovot lelőtték a köztársaság fővárosában, Mahalacskalában lévő irodája mellett. Sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a kórházba szállítás közben meghalt. A „Szólásszabadság” elnevezésű cég vezérigazgatóját, a „Csernovik” (Piszkozat) társadalmi-politikai hetilap alapítóját a rendőrség feltételezése szerint újságírói tevékenysége miatt ölhették meg.

Kamalov számos írásában bírálta a hatalmat, ezen belül is a belügyminisztérium vezetését. Egyebek között a köztársaságban gyakori eltűnések, emberrablások után nyomozott. Éppen ezért kerülhetett fel 2009 szeptemberében az úgynevezett „kilövési listára”. Ismeretlenek olyan röplapokat terjesztettek, amelyeken azzal fenyegetőztek, hogy likvidálni fogják a banditákat és megbosszulják a rendőrség és a békés polgárok halálát.

A Csernovik szerkesztősége ellen gyakran indítottak Dagesztánban bírósági eljárást azzal a céllal, hogy bezárják. Egy időben egyetlen dagesztáni nyomda sem vállalta a lap kinyomtatását, kénytelenek voltak az újságot Észak-Kaukázus más régióiban elkészíttetni. A legutolsó nagy visszhangot kiváltó bírósági ügy a megölt újságíró alapította hetilap kollektívájának felmentésével végződött. Akkor azzal vádolták meg a Csernovikot, hogy szélsőséges eszméket terjeszt.

 

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.