Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-11-13 10:36:00

Adománygyűjtés a Szemem Fénye Alapítvány gyermekhospice szolgálatának

A Szemem Fénye Alapítvány Öltözz pirosba! elnevezésű akciójával adománygyűjtést szervez gyermekhospice házak működésének megsegítésére.

A programhoz iskolák, intézmények, munkahelyek és baráti körök csatlakozását várják.
Az országos jótékonysági kampány szervezői arra kérik az akcióhoz csatlakozó közösségek tagjait, hogy előzetes regisztráció után november 25-én piros ruhába öltözve vagy piros kiegészítőt viselve fejezzék ki a programban való részvétüket. Ezen kívül helyezzenek el fejenként 200 forintot egy - a szervezők által előre kiküldött - perselybe, és azt az akció végén jutassák el az alapítványhoz. A beérkező összeget a Dóri és Tábitha Gyermekhospice Házak, a beteg gyerekeket és családjaikat segítő intézmények napi működésének költségeire fordítják majd.

Az alapítvány arra is kéri a közösségeket, hogy akciójukról készítsenek fényképet, amelyet digitális úton jutassanak el a Szemem Fénye Alapítvány munkatársainak.
Hasonló kezdeményezésre korábban már Angliában volt példa: 2010-ben egy Öltözz pirosba! akció keretében egymillió fontot, megközelítőleg 360 millió forintot gyűjtöttek össze egyenként egyfontos hozzájárulással.

 

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Gyermekhospice
  • „Tudta a gyerek, hogy ez az utolsó éjszakánk”
  • Mi az, amit a legnehezebb feldolgozni?
  • Kérlek, dolgozz helyettem a hétvégén
  • Vásárolj a gyógyíthatatlan gyerekekért!
  • Van, amin segít a gazdasági válság
  • Öltözz pirosba és segíts a gyerekeknek!
  • Egy templom gyógyíthatatlan gyerekeknek
  • Temetetlen űr: ma van a bébigyász világnapja
  • Megnyílt az ország első bentlakásos gyermekhospice-háza (galériával)
  • Remény a gyógyíthatatlan gyermekeknek: képgalériával!

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.