Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Szavazófülke
Ön helyesnek tartja-e, hogy Isten neve szerepeljen az új alkotmány preambulumában?

  • Nem, mert ez ellenkezik az egyház és az állam szétválasztásának elvével.
  • Nem, mert Isten nevével nem dobálóznék.
  • Igen.
  • Szerintem eleve nincs szükség új alkotmányra.
  • Hírsor
    2011-12-02 16:10:00

    Adóforintok a halál kultúrájára?

    A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint félreértés vagy félrevezető szándék állhat civil szervezetek pénteki közleménye mögött, amelyben a párt javaslatát teljesen alkalmatlannak nevezik az abortuszok számának csökkentésére.

    A kisebbik kormánypárt MTI-hez eljuttatott reagálásában kifejtette: Magyarországon a művi terhességmegszakítást az egészségbiztosító biztosítási alapon finanszírozza, ez megilleti az egészségügyi kockázatok - ideértve a súlyos lelki válságot vagy a bűncselekmény okozta traumát is - által fenyegetett nőket. A KDNP javaslata nem von el forrást, pusztán azt a gyakorlatot változtatná meg, hogy az Egészségbiztosítási Alap kasszájában erre külön nevesített összeg szerepeljen.


    Leszögezték: a KDNP szerint az életet a legnagyobb védelem illeti meg, ami felfogásuk szerint a fogantatással kezdődik. "Ezért azt valljuk, hogy ne lehessen állami pénzből – azaz mindannyiunk adóforintjaiból – szociális okokra hivatkozva emberéletek kioltását finanszírozni" - fogalmaztak.


    Az élet pártján állnak, s nem kívánnak a halál kultúrájának kedvezményeket tenni - zárta állásfoglalását a kisebbik kormánypárt, kiemelve, hogy félreértés vagy félrevezető szándék állhat a Magyar Helsinki Bizottság, a NANE Egyesület, a Labrisz Leszbikus Egyesület, a Patent Egyesület, a Stop-Férfierőszak Projekt és a Társaság a Szabadságjogokért közleménye mögött.


    Jogvédő civil szervezetek szerint a KDNP javaslata az abortuszra szánt költségvetési összeg elvonásával nem csökkenne a művi terhességmegszakítások száma, és a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő nők ellen irányul.

     

    MTI

    Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

    További cikkek Abortusz
  • Új holokauszt – kiirtják az örmény lánygyermekeket?
  • Betiltották volna az abortuszellenes darabot a szocialisták
  • Folytatódhat az Úristen videójátéka
  • Így változtatnák az abortusztörvényt
  • A hatóság vizsgálja, miért szülhetett nyolc gyereket
  • Vasárnap hatályba lép az új alaptörvény
  • Abortusz: miért nem?
  • Nem vetette el gyermekét, megalázták
  • Mégsem vonták el az abortuszra szánt pénzt
  • Abortusz helyett: több ezren választották az örökbeadást

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.