Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2012-01-16 17:10:00

A forintot már nem is hamisítják

A hamisítás éves átlagos mértéke jelentősen alatta maradt az elmúlt két évben tapasztaltnak - állapítja meg az MNB negyedéves jelentésében.

A jegybank honlapján publikált jelentés szerint a tavalyi negyedik negyedévben 849 darab hamis forintbankjegyet vontak ki a forgalomból. A legnagyobb arányban továbbra is a két legnagyobb címletet hamisítják (10 ezres 46 százalék, 20 ezres 29 százalék, 5 ezres 13 százalék, 2 ezres 7 százalék, ezres 1 százalék, 500-as 4 százalék). A hamisítványok számának csökkenésével az egymillió darab forgalomban lévő, valódi bankjegyre egy év során jutó hamis bankjegyek száma a 2010. évi 27-ről 2011-re 10-re csökkent - olvasható a jelentésben.

A forgalomban lévő bankjegyek értéke 2011 negyedik negyedévének végén mintegy 2640 milliárd forint volt, jelentősen (14 százalékkal) nőtt 2010 végéhez képest. A bővülés a mennyiséget tekintve mintegy 10 százalékos, az emelkedést elsősorban a két legnagyobb címlet dominálta.

A hamisítási adatok kedvező alakulásához hozzájárult, hogy a jegybank a korábbinál is erőteljesebben támogatta a legveszélyeztetettebb szektor - a kereskedelem - szűrőszerepének erősítését. Az MNB szakértői ingyenes helyszíni képzésekkel a hitelintézeti és a kereskedelmi szektorban közel 3000 pénztárost készítettek fel a bankjegyellenőrzés legkorszerűbb módszereire.

A kiskereskedelmi üzletek 2011-ben a számukra kiírt pályázat segítségével jelentős jegybanki anyagi támogatással vásárolhatták meg a pénztárosok munkáját biztonságosabbá tevő UV-A és UV-C kombinált vizsgálatra alkalmas segédeszközöket. A sikeres támogatási programot az MNB 2012-ben megismétli.

A hamis valuták előfordulása továbbra sem jelentős, a jegybank szakértői 318 darab, különböző valutahamisítványt vizsgáltak 2011 negyedik negyedévében, ezen belül a hamis euróbankjegyek száma 239 darab volt.

MTI


 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.