Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2012-01-02 12:05:00

A forint gyengülése húzza az államadósságot?

Elsősorban a forint gyengülése okozta az államadósság rátájának növekedését az MTI által megkérdezett elemzők szerint, akik úgy látják a mutatót felfelé tolta a Központi Statisztikai Hivatal GDP-revíziója is.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn 82,6 százalékos GDP-arányos adósságrátáról számolt be a pénzügyi számlák statisztikájában.

Árokszállási Zoltán, az Erste Bank elemzője az MTI-nek elmondta: az államadósságot forintban számolják el, azonban az állomány csaknem fele devizában van. Így elsősorban a forint gyengülése húzta fel az államadósságot a harmadik negyedév végére. Mint mondta, a negyedik negyedévben két, összesen 3 milliárd euró értékű adósság jár le, ennyivel csökken az állomány, a forint azonban október-decemberben tovább gyengült. A szakértő év végére 80 százalék körüli GDP arányos államadóssággal számol.

Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője a forint gyengülése mellett kiemelte, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a külkereskedelmi adatok revíziója miatt módosította a GDP-adatokat. Így a nominális GDP-adatok valamelyest csökkentek, ez is feljebb tolja az államadósság rátáját - tette hozzá.

A második és a harmadik negyedév vége között a forint 10 százalékkal gyengült az euróval és 17,6 százalékkal a dollárral szemben. A pénzügyi számlák második negyedéves adatai szerint 2011 június végén az államadósság 21.286 milliárd forintot a GDP 76, százalékát tette ki, ez az MNB hétfői jelentése szerint szeptember végére a GDP 82,6 százalékára emelkedett és elérte a 22.931 milliárd forintot.

 

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.