Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-10-10 19:00:00

„Meggondolatlan és gyalázatos” Dörner György kinevezése?

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke és Hiller István korábbi oktatási és kulturális miniszter nyílt levelet írtak a Tarlós Istvánnak az Új Színház új igazgatója, Dörner György kinevezése kapcsán.

A két MSZP-s politikus szerint meggondolatlan és gyalázatos, hogy a pályázatot elbíráló szakmai bizottság véleményét Tarlós István semmibe vette, „ismert és elismert művészek, a kulturális élet formálóinak tapasztalatát megalázóan elutasítja”. Ugyanígy értékelték, hogy a főpolgármester döntésével „szélsőséges gondolatok terjesztéséhez pódiumot biztosít”, és – mint Mesterházy Attila és Hiller István fogalmazott – a nevét adja „valami olyasmihez, amit Európa szellemi lepraként tart számon”.

A pártelnök és a korábbi kulturális miniszter szerint meggondolatlan és gyalázatos az is, hogy Tarlós István miközben „megcsonkítja a főváros kulturális intézményeinek költségvetését, az ellehetetlenülés szélére juttatja Budapest közművelődését”, gesztust tesz a szélsőjobboldalnak, és annak ismert alakját, Dörner Györgyöt helyezi direktori székbe.

 

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.