Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-12-23 11:00:00

Állami gyász Csehországban és Szlovákiában is

Szlovákia pénteken Václav Havelt gyászolja: az utolsó csehszlovák s az első cseh köztársasági elnök emlékének tiszteletére reggel nyolctól este hatig állami gyász van az országban.

A középületeken félárbocra eresztették az állami zászlókat, s kitűzték melléjük a fekete zászlókat is. Az országos televíziók és a rádiók módosították műsoraikat, s a nap folyamán nem sugároznak szórakoztató műsorokat. A közszolgálati televízió, a TA3 hírtelevízió valamint a JoJ kereskedelmi televízió egyenes adásban közvetíti a prágai gyászszertartást.

Az önálló Szlovákia történetében ez a hetedik állami gyász. Václav Havel a közös cseh-szlovák állam elnöke 1989 és 1992 között Szlovákia államfője is volt.

Havel temetése délben kezdődik Prágában, amelyre több tucatnyi magas rangú külföldi politikust várnak, köztük Schmitt Pál magyar köztársasági elnököt. A szlovák küldöttséget Ivan Gasparovic államfő vezeti.

A lakosságnak Pozsonyban a Prímás-palotában a nap folyamán lehetősége van a részvéti ívek aláírására is.

Václav Havel Szlovákiához fűződő viszonyát máig is nagyon eltérően értékelik a szlovák társadalom egyes csoportjai. A Szlovák Nemzeti Párthoz (SNS) közel álló körök szerint Havel szlovákellenes volt, ellenezte Szlovákia önállóságát és államfőként hozott döntéseivel megkárosította az országot.

A polgári körök szerint viszont Havel Szlovákiában is az alapvető emberi jogok érvényesítését, a polgári állam kiépítését szorgalmazta, s döntéseivel nem okozott kárt Szlovákiának. A Sme című liberális napilap és az Új Szó című szlovákiai magyar napilap is egybehangzóan azt írta, hogy Szlovákiának Václav Havel volt az eddigi legjobb köztársasági elnöke.

 

MTI
 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.